Storcz Mátyás: A véreb munkában / Gödöllő, szerzői kiadás, 1929. / Sz.Zs. 1567

8. A véreb lelkének a vezető által való megismerése - 9. A gyakorlatok

21 kapitális páratlan 14-es vérével, átnyújtottam a Magas Úrnak. A Magas Úr igen boldog volt s nem tudott eltelni a vérebek dicséretével, melyek agyonfáradva feküdtek hátizsákjaink mellett, még a jutalmul felkínált zsiger sem kellett nekik. íme a vérebek megbecsülhetetlen munkája ! Ha ezek az ebek nem tanulták volna az egészséges, hideg csapán való munkát, a bika sohasem került volna ezzel a magas lövéssel terítékre. * * * Egyik vendég vadász az estéli cserkészeten egy gyenge szarvas bikára lőtt, mely tűzben rogyott össze, de a következő pillanatban lábra kapott, miközben állítólag a másik lövés is találta. Mikor a vendég vadásszal találkoztam, elmondotta, hogy egy bikára lőtt, de a sötétség következtében a lövés magas vállapon érte, a másik kegyelem lövés volt. „A szarvast holnap nem messze a lövés helyétől megtalálja", mondá a vendég. Az ég borús volt, bekövetkezett az, amitől féltem és amit sejtettem : megeredtek az ég csatornái, szakadt az eső egész éjjel. Reggel szakadó esőben mentem a pagonyba bikát keresni. Vérebem velem volt. A lövés helyéhez közel, várt rám a vadőr két erdőőrrel. Odamegyünk a lövés színhelyére, sem vért, sem csapát, sem a kiugrás helyét nem találjuk. Szóval semmi jelt! Nem estem nagyon kétségbe, mert a vadász úr állítása szerint a bika nem fekszik messze, tehát nem igényel nagy utánkeresést. De bizony nem úgy történt: a dermedtnek vélt bikáért tűvé tettük az egész környéket, de semmit sem találtunk. Nem maradt más hátra, mint Szólómat a lövés helyére vezetni. Nekieresztettem a vezetéket és rábízom a keresést. Bőrig áztunk már mindannyian, lemondtam minden reményről. Nem mertem elhinni, hogy van véreb, amely ennek a bikának csapájára vezetne. Szólóm szó nélkül köröz, felágaskodik minden fűszálra, bokorra, szimatolva azt, mig egyszerre jobbra tér és megfeszíti a vezetéket. Azonnal tisztában voltam azzal, hogy kutyám biztos csapán van. Lassan ágaskodva, majd körözve halad s erősen feszíti a vezetéket, amint biztatom : „hahó Szóló, hahó"! Majd rövidre fogom a szijat, megsimogatom, megdicsérem, okos szemeivel rámnéz s újra feszíteni kezdi a szijat. Fiatal szálas erdőbe érünk. Itt könnyebb dolga lesz Szólónak.