Rodiczky Jenő: A hazai vadászat multjából és jelenéből / Budapest, Pallas, 1902. / Sz.Zs. 1434

Solymászat

18 lyet már Frigyes császár ismert és Falco layneri-nak nevezett, pedzik a pusztai nyulat, túzokot és foglyot. Ázsiában azonban főleg a vándor- és aMerlin-sólyom (F. peregrinus és F. aesalon) szolgálnak pedzésre, a kerecsensólyommal, mely északról szakad oda, a vadludakat és kacsákat követve vándorutjokban. Azok húsán hizik, mig valamely tatár körmei közé jut, a ki aztán éhség által idomitja. A mingreliaknál s egyáltalában a Kaukazus népeinél is még nagy becsben áll a sólymászat. Azonban valódi, vagy nemes sólyom náluk ritkán található, hanem ök is, mint azt dr. Radde irja nekem Tiflisböl, főleg a héját és a karvalyt használják pedzésre; nevezetesen karvalyt foglyokra, a héját fáczánra, törpe túzokra és kőszáli tyúkra. Ha történetünk régibb irataiban böngészünk, azt olvashatjuk, hogy nálunk a sólymászok különféle ragadozó madarakat használtak pedzésre és pedig az accipitert, nisust és harvichot,, mely nevek alatt sólymot, karvalyt és héját kell érteni, bizonyára indokoltabban, mintha a nisus nevet fiatal sólyomnak forditják. A királyi sólymászok, kik külön ispánok (comites falconarium) alatt állottak, rendesen nagy kísérettel vonultak ki vadászatra, látogatásukkal néha akaratuk ellenére megtisztelve a nemeseket, kik ezért szükségesnek látták II. Endre királytól azon Ígéretet kierőszakolni, hogy a királyi lovászok, ebfalkárok és sólymászoknak tiltva legyen a nemesek falvaiban megszállani. Az «arany bulla» kiadása után 9 évre a királynak újból meg kellett Ígérnie, hogy sem ö, sem sólymára! meg nem szállanak a nemesek falvaiban meghívás nélkül. (1231: VII. t.-cz. 12. §.) Régibb okiratainkban a terra villae Petum falconarium vagy terram Falconarium nostrorumról nem egyszer történik megemlékezés. Az Árpád-házbeli királyok idejében a királyi solymárok (falconarii) Brauch, Dravecz szepességi községben tanyáztak. Itt sólymok idomitásával foglalkoztak, mihez igen nagy ügyesség és kitartás kell, mert az engedetlen vagy daczoló madarat napokig éheztetve, egész éjjeleken hordozva, vagy hintázva kell szófogadásra oktatni, arra szoktatva, hogy az öklön ülve fogadja tápját s ha elbocsátják is valamely vadra, az utána vetett «almadár» láttára visszaszálljon a sólymász öklére. A solymár szerszámjai közé tartozott a sólyomkápa, t. i. egy sipkaféle fejtakaró, melylyel a sólymot megvakították, ha engedetlen volt. Vadászat alkalmával is rajta hagyták a sipkát, mig a sólymot vadásza utána nem dobja a pedzendö vadnak.