Pfeifer Ferdinánd: Falkavadászatok és az akadályverseny-sport / Budapest, Pfeifer, 1922. / Sz.Zs. 1618

A róka, nyúl, szarvas és vonzalék falkavadászatokról

75* lapulva, a kopókat magán keresztül hagyja szaladni s azután visszafelé menekül. Ha ilyenkor a falkár hátul marad, e cselt észreveszi s könnyen segítségére lehet kopóinak." „Röviden tehát egy jó nyúlífalkár főkelléke a hallgatagság, legyen benne kitartás és elszántság, és mutassa ki ezen tulajdonait minden adandó alkalommal, de saját és kürtjének hangjait ritkán hallassa, ezekkel legyen fukar." „A nyúlnak fektében majd semmi szimatja sincs s gyakran megtörténik, hogy biztosan tudva, hogy az előttünk lévő szántás vagy más táblán nyúl fekszik, kopóink sehogy sem tudnak reá akadni. Ezt a nyúl is nagyon jól tudja s a kopókat egész nyugalommal hagyja fekvése mellett s felett elhaladni." „Egyike a legnehezebb s kedvetlenebb dolgoknak a nyúlkopászatban, pedig igen gyakran megtörténik, ha a kopók a szimaton visszájára hajtanak, ilyenkor nyílik alkalma az igazán ügyes és tapasztlt falkárnak tudományát s helyes ítéletét előtűntetni, de véleményünk szerint ilyenkor inkább a jó szerencse, mint a tudomány segíthet ki." A róka és a nyúl falkavadászat közötti különbséget legjobban jellemzi Beckford XXI-ik levele, melyben így szól: „A róka és a nyúl vadászata majdnem minden részletben különbözik egymástól, annyira, hogy azt hiszem, hogy nem tévedek, ha a rókavadászatot úgy definiálom, hogy ez a vadászat az, mely legkevésbbé hasonló a nyúlvadászathoz." „Egy harrier falka falkárja sokszor egészen tehetetlen a róka-kopó falkával, úgy mint egy öreg kopó, mely elpiszmog a szimaton, anélkül hogy előbbre jutna. Egy