Pfeifer Ferdinánd: Falkavadászatok és az akadályverseny-sport / Budapest, Pfeifer, 1922. / Sz.Zs. 1618

Az akadálypályákról

124* formájú (unfair) akadály, melyen egy jó ló átmenni ne tudna. Ott ráér nyugodtan venni az ugrást, a versenypályán azonban, ahol a lónak fel kell vennie az iramot, ahol a ló hajtva lesz, ott nem lehetnek olyan akadályok, melyek nem tiszta határvonalúak, vagyis mint ahogyan azt az ismert angol sportkifejezéssel mondják, a versenypályán az akadályoknak „fair"-eknek kell lenniök, ami abból áll, hogy ne rejtsenek magukban veszélyt arra az esetre, ha a ló (ami egy versenyben elő is fordul) közelről vagy messziről ugrik el sietségében. Ha például egy sövény meredek, úgy egy ló, mely azt közelről veszi, már biztosan bukik, ha azonban ez a sövény egy kissé meg van döntve, akkor átjön minden baj nélkül stb. Szintúgy például egy magas sövény mögött nem lehet egy széles árok veszély nélkül. Magas sövény mögött lévő keskeny árkon a ló átjön a magas sövény ugrásával is. Széles árok elé egy alacsony, ritka sövény, vagy alacsony léckerítés való, amely mögött lévő árkot a ló tisztán láthatja már idejében. Nyilt árok igen szép ugrás kint a terepen sétalovaglás vagy vadászat alkalmával, de versenyben egy nyilt árok, pláne mesterséges, igen veszedelmes. Igen jó akadály, ha arányosan van eltalálva a nálunk úgynevezett „angol ugrás". Szintúgy lejtőn lefelé nem tanácsos magas ugrást építeni, a tapasztalat azt mutatja, hogy ilyenkor többnyire a ló közel szalad az akadályhoz. Azután még megjegyzendő, hogy igen furcsán és igazságtalanul néz az ki, ha egy ló, amely az egész akadályversenypályán át kifogástalanul végig jön, a cél előtt 200 méternyire fekvő távoszlopnál felállított kis gáton át elbukik, vagy esetleg hibás ugrása miatt a jól megérdemelt versenyét elveszti. Teljesen elegendő, ha az utolsó ugrás a cél előtt kb. 400 méternyire van. Amennyiben az utolsó ugrás nincs közel a L_