Mika Károly: A vizsla parforce-idomítása. Oswald és Wörz nyomán / Budapest, Athenaeum, 1894. / Sz.Zs. 1682

I. Bevezetés - 3. A nevelésről és idomitásról általában

rülni. A büntetésben azonban legyünk következetesek; s a büntetés foka legyen a vétségnek s az eb testi és szellemi fejlettségének megfelelő. A büntetéssel csak akkor érünk czélhoz, ha a hibázó hibájának tudatával bir; tehát csak akkor büntessünk, ha a tetten érjük, vagy ha a hibájára emlékeztető corpus delictit, vagy annak maradványait elébe tehetjük; ellenkező esetben jobb, egyáltalában nem büntetni. Kezdetben, még ha a vétség nagyobb volna is, a büntetésnek legenyhébb nemeit, az intést és dorgálást, alkalmazzuk; a legtöbb esetben már ezeknek is meg van a kellő hatása. A túlságos szigor rendesen uj és nagyobb hibákat szül. A fiatal állatnak adjunk időt arra, hogy szenvedélyeit legyőzhesse s azokon uralkodni képes legyen; a gyermekkel nincs másképen s egyes hibák, melyeket erőszakkal sem vagyunk képesek elfojtani idővel maguktól elenyésznek. Soha se büntessünk előbb, mielőtt az ebet zsinórra ne vettük volna és ne eresszük eladdig, mig készséget nem mutat. Ha póráz nélkül fenyítjük, természetes, hogy igyekszik menekülni s ha sikerül, a következő alkalommal már előre biztonságba helyezi magát — megszökik; ezzel vége is van a nevelő tekintélyének s nem hisz többé annak mindenhatóságában és a helyett, hogy engedelmeskednék, folyton a menekülés lebeg szeme előtt; az eb félénk lesz és az első kemény szóra elszalad. Ha ellenben a megszökésnek lehetőségét a pórázra való vevés által megakadályozzuk, tehát a megérdemelt büntetés elöl nem menekülhet: még a makacsabb természetű eb is aláveti magát gazdája komoly és erélyes parancsának, mert lassankint be-