Mika Károly: A vizsla parforce-idomítása. Oswald és Wörz nyomán / Budapest, Athenaeum, 1894. / Sz.Zs. 1682

I. Bevezetés - 3. A nevelésről és idomitásról általában

látja, hogy ez ellentállás nemcsak nem használj hanem érzékeny büntetést is von maga után. Ne követeljünk a vizslától oknélkiilvalóságokat, vagy olyant, a mit még nem tud, vagy a mire képtelen ; de viszont szigorúan követeljük meg, hogy a kiadott parancsnak pontosan eleget tegyen. Ha az utóbbi bármely előre nem látott okból nem volna lehetséges, inkább hagyjuk el a parancsot, vagy büntessük egyszerűen pórázra vevéssel. Már előzőleg volt szó róla, hogy helytelen a vizslától azt követelni, hogy valamely előtte egészen uj dolgot vagy gyakorlatot mindjárt első-második mutatásra megértsen és végezzen. Épen oly túlzott követelés volna, mintha az 5—6 éves gyermektől elvárnók, hogy már az első leczke alkalmával rendesen tartsa a palavesszőt és a következő napon az a betűt kaligrafice leirja. Nem az akarat hiányán múlik ez, sem az egyiknél, sem a másiknál, hanem a zavartságon és a gyakorlat hiányán, mit veréssel megváltoztatni vagy pótolni nem lehet. A folytonos ismétlés következtében megjön a szükséges ügyesség s ezzel együtt a készség. Az ismétlést viszont nem szabad túlságba vinni, mert ha az ebet folytonosan egy és ugyanazon gyakorlattal kínozzuk, végre minden kedvét elveszíti. Az ismert és jól végzett gyakorlatoknak közbevegyitése és az ezekkel járó dicséret a megzavart egyensúlyt hamar helyre állítja és uj erőt ad a már-már csüggedő tanítványnak. Végezzük tehát a tanítást nagy türelemmel és még nagyobb nyugodtsággal : az indulatoskodással és veréssel csak magunknak ártunk s az ebet sem teszszük okosabbá, hanem még félénkebbé és zárkózottabbá. Mika: A vizsla idomítása. 33 • 3