Mika Károly: A vizsla parforce-idomítása. Oswald és Wörz nyomán / Budapest, Athenaeum, 1894. / Sz.Zs. 1682

I. Bevezetés - 2. Az idomitási módszerek és ezek méltatása

futkosás ideje alatt is szorgalmasan folytatjuk és gyakoroljuk a szobaidomitást, a vizsla mindig kezes marad s a tulajdonképeni vezetés könnyű munka leend, mert az önállósághoz és engedelmességhez szoktatott vizslával könnyű megértetni, mikor követheti saját eszét s mikor kell alávetnie magát ura akaratának. A kényszer nélküli játszva tanitásnak még mindig vannak — különösen nálunk — hivatott és nem hivatott apostolai, kik a kényszert és büntetést mellőzik s tisztán a nevelésre fektetik a fősúlyt. Ezen urak egy részével ugy vagyunk, mint azzal, — »ki vizet prédikál és bort iszik,« mennyiben vizsláiknál többékevésbbé kiérzik a parforce-idomitás, jobban mondva a korbács hatása, különösen a »couche tout-beau«-nál: a másik része pedig szeretne arabsul beszélni, — de nem tud! A feldicsért humánus (?) módszer szerint tanitott vizslák apportirozása pedig olyan, milyen a módszer; mondva csinált, erőszakolt és nem ér semmit. Apportirozás! Ez az angol vizslák és a játszva tanítók Achilles-sarka s a legtöbb polémiának okozója. Mi mindent nem irtak már erről a thémáról pro és contra! pedig száz esetben kilenczvenkilenczszer nem a vizslában, hanem a módszerben keresendő a hiba; de természetesen sokkal könnyebb a meghiusult kísérletezés után kimondani, hogy az angol vizslával nem szabad apportiroztatni, mint helyes uton-módon arra megtanítani, mint ejt aj utóbbi időben maguk aj angolok is tesjik. Nem akarom a német és angol vizslát mereven egy kategóriába állítani, daczára hogy ma már a modern német vizslákban is nagyon előtérbe kezd lépni a titkon és nyíltan űzött keverés folytán az angol vér és temperamentum; de azt merem ál22