Makay Béla: Verőfényben természeti és vadászképek tollal, ecsettel / Budapest, Franklin, 1905. / Sz.Zs. 1410

Csörsz árka

CSOHSZ AR Ii A. szárat. A mint a foszlányos, aszott levelek el-elmaradoznak, a mezőn végig sóhajtó szellő szárnyára veszi őket. Felkerekednek, meg-megtoppannak, kilebegnek a sárguló rétre s könnyű lcndülésscl felkavarodnak a magasba. A rozsdasárga levéllószlányokat alig lehet megkülönböztetni a felettünk vijjogó vércséktől. Nem egy rövidlátó vadász közéjük durrantana a leveleknek, a mi csak a vércséknek lenne szerencse. A természet nyári mezét levetvén, kezdi az őszit felölteni. Gúnyát cserélnek vadjai is. A szántásban meglapult foglyot már alig lehet megkülönböztetni a száraz, hamvas-barna rögöktől s a kiégett, sárga-barna avaron vaczkából felpattanó nyúlfinak sokszor csak az árnyéka s villogó, fehér tükre látszik. Bölcsen van az úgy berendezve, hogy a természet a fedezetlen mezőn is megvédi üldözött vadjait a telhetetlen ember vérengzésétől. Hajtók nélkül nem sok sikerrel jár már ilyenkor a mezei vadászat. De mi nem is épen ezért jöttünk Tarna-Bod alá. Csörsz árkát akartam látni. Mögöttünk már a vetés alá szántott mező; szótlanul, vállravetett puskával mérjük végig a szikes legelőt. Olt a közepén a csomóba verődött nyáj, egy elkalandozott birkát kerget vissza hozzá szaggatott vakantással a kóczos, kolonczos kuvasz. Mintha tőlünk féltené a jószágot. Úgy látszik, nem nagy a bizalma a jövevényekben. Talán a mull emlékei okot adtak rá. Mikor elvégezte dolgát, szétterpesztett lábakkal felénk fordulva a nyáj elé áll. Pedig még jó puskalövésnyire vagyunk. A pásztor, mint érezbe öntött szobor, kampósvégü botjára támaszkodva, fogbegyre vett kialudt pipáját szopogatja és áll mozdulatlanul. Nem talál okot arra, hogy a kutya dolgába beavatkozzék, de nem is csitítja ám. Mélyen a homlokába húzott, széles karimájú kalap ül fején ; fekete posztóval kivarrott fehér szűr van a nyakába kerítve ; a szűr alatt állig begombolt pitykés dolmány s ez alatt, hiszem, hogy állig begombolt lajbli is. És még azt mondja, hogy melege sincs. Pedig mi alig lihegünk a késő forróságban. A nap a szó szoros értelmében süt, mintha ősz előtt még egyszer kedvére megakarna izzaszlani.