Makay Béla: Verőfényben természeti és vadászképek tollal, ecsettel / Budapest, Franklin, 1905. / Sz.Zs. 1410

A nagy szikesen

77 A NAGY SZIKESEN'. tapogató, kaezkiás bajuszukat. Pázsitról az egész «nagy szikes»-en szó sincs. A minek rendes körülmények között fűnek kellene lenni, most csak aszott, kiégett avar, a melyet nagy foltokban fehéren tarkáz a kiverődő sziksó. Olyan száraz minden, hogy szinte porzik lábam nyomában. Előttem pedig boszorkányszél tánczol s porforgatagában a mezőről idekergetett száraz tengeri-levelek űzik, hajtják egymást. Kezdek ismerkedni a puszta szellemeivel. A délibáb tündére után a puszta boszorkánya. Nincs szerencsém náluk. Az megcsalt, emez pedig szemem-szájam egyszerre úgy telehordta a forgószél porával, hogy hátra kell fordulnom, hogy lélekzethez jussak. Szinte kanalazni lehetne a felkavart meleg porban. A hirtelen támadt szélben tovább kergetőznek előttem a száraz kukoricza-levclek s mindjobban távolodnak az elfogyott mező határától. Por előttem, por utánam. — Kezdeni unni a mulatságot. A boszorkányszélben mintha megcsömörlöltem volna a puszta rideg élvezeteitől. Ismét megtaláltam «az ember»-t, a ki mindig elégedetlen. Szaporán szedegetem lábaimat, mert a messzetávolban terpeszkedő ösztövér kútágas csak nem akar közeledni. Amint így sietek, messze lőtávolon kiviil, a határczövekről olt repül fel előttem egy kopott gunyáju parlagi sas, melyet aligha — mint engem — a csendben elmélkedés vonzott ide a «nagy szikes»-re. Másért gubbaszkodott az ott, a puszta legkiemelkedőbb leshelyén. Több mint bizonyos, hogy azt a néhány bibiczct leste, a mely — «a vén betyár» felrebbenése után — a szikesről felkerekedett s most, mintegy védelmet keresve, itt kereng jajongva körülöttem. Sorban, egymásután elibém lendülnek a pusztában is szalonképes fehér mellényü, bohókás madarak s mindegyik negédesen bemutatja magát: «bibiez, bibicz, bibicz». A parlagi sas már a felhők alját súrolja s kiterjesztett, mozdulatlan szárnyakon úszva a légben, nagy köröket ir le lassú lendüléssel.