Makay Béla: Verőfényben természeti és vadászképek tollal, ecsettel / Budapest, Franklin, 1905. / Sz.Zs. 1410

A nagy szikesen

78 A NAGY SZIKESEN'. Csakhamar elhagyom a játszadozó bibiczeket is. Feledek sast, boszorkányszelet, délibábot s kerget a szomjúság a gémeskút felé. Igen gyanúsnak látszik, hogy kutostora oly mélyen nyul a kútba, hogy a gém szinte görnyed bele. No, ide alighanem hiába jöttem. Itt nem itattak ma s a pásztor, aki a kut mellett kukoriczaszárból tákolt gunyhójában olv nemtörődömséggel gunnyaszt, alighanem csak megszokásból vagy a gunyhó árnyékáért, itatás után jött ide. A tikkasztó hőségben is butául összebujt birkák mintha csodálkozva néznének, bogy: mit is keres ez a «másik» itt? Most már két ember van a pusztaságban ; lássuk csak, hogy segit egyik a másikon. A gunyhóban szűrön heverő, faragcsáló pásztornak elébb nekem rontó, lompos kuvaszával végzek, aztán barátságosan ráköszöntök : «Adjon Isten!» «Fogadj Isten!» «Van-e viz a kútban?» «Van.» Csak így kurtán. «Iható?» «Nein.» No, ez se valami hosszú felelet, de biztos. Kutyája kérdezés nélkül is sokkal hangosabb volt. Talán csak lesz azonban iható vize egyiknek a közül a két kut közül, a melyek ott ágaskodnak a «nagy szikes» szélén. Arrafelé mintha szántás után delelő ökröket látnék. Pásztorom rám se hederít, fel se pislant faragcsálásából. Ez is megtalálta a nagy Eni. Úgy látom, mintha vélem végzett volna. De én nem tágítok. Továbbcsavarintok egyet a harapófogón, talán csak kisrófolok belőle egy barátságos, biztató feleletet. «Hát abban a másikban van-e?» «Van.» «I ható ?» «Iható.» «Köszönöm, bátya, menjünk oda.» «De nincs veder rajt'.» «No, hogy az ördög bújjék a kelmed nagy kedvességébe ; mindezt egy szuszra is elmondhatta volna.» A harmadik kútról