Makay Béla: Verőfényben természeti és vadászképek tollal, ecsettel / Budapest, Franklin, 1905. / Sz.Zs. 1410

Őszi est a réten

f.2 ŐSZI EST A RÉTEN. <70 A határárok mentén, gazos partján nyúl baktat errefelé. Le-leül, meg felkel, hátsó lábaira áll s úgy neszel. Bizik a nagy csendben. Ismét megindul s nagyokat lódit magán. Lord fülelni kezd, szimatol; megérezte. De észrevett ám bennünket ő gyávasága is. Illa berek, neki a határároknak. Bizony egy kicsit elszámitotLa magát, mert hallom, hogy belepottyant a sekély vizbe s úgy kapaszkodik a partra túlfelén. S aztán, aló, vesd el magad! talán meg sem áll hazáig. Csodálkozva néz rám a ledroppolt ő Lordsága : hát ez mi, el kellett ezt szalasztani, mikor úgy a puskacsőbe futott? No, 110, békás, ne tégy szemrehányást! Csak türelem. Gondolj a vörösbundásra: ma rókakomát várjuk. Csendben vagyunk ismét s oly jól esik nekünk ez az andalító csend . . . * A zalavári kegyes apátság kolostorában megszólal az estharang. Előbb erősen búg, majd egy verset vékonyan szól. Ez a halottak csengetyüje. Most gyűlnek össze zsolozsmára a barátok; szinte ide végig zsong a réten ájtatos énekük. A rét szélén, az uton pánczélos vitézek vonulnak haza, vagy talán éjjeli prédára sietnek az esti harangszóra. Ide hallatszik fegyverük zörgése, lovaik dobogása . . . * Hogy elszenderegtem ebben a nagy csendben. Bizony csak a faluból hallatszik ide az «Ave Maria»-ra hivó harang szava; a terhes munkáról hazatérő napszámosok dalát kapkodja el, s hordja ide a rövid lélekzetii esti szellő és gépet szállítanak valahová. Most már igazán hűvös kezd lenni a berekben. A vörösbundás jön, vagy nem jön, bizony Isten mindjárt haza megyek. Összeszedelőzködöm s hivom Lordot. Biz' annak már liült helye van mellettem; ő nem járt álomországban. De akkor nem is vette vol-na észre azt, a mi figyelmét most oly igen leköti. Ott nyújtózkodik tőlem vagy busz lépésnyire. Óvatosan emel-