Makay Béla: Verőfényben természeti és vadászképek tollal, ecsettel / Budapest, Franklin, 1905. / Sz.Zs. 1410
Őszi est a réten
OSZI EST A HETEN. getett lábakkal hosszat lépeget; egész teste egyébként merev s szemét le nem veszi egy mozgó alakról. Ez az érdekes mozgó alak nem kevésbbé óvatos. Hosszan elnyúlva, hogy szinte bozontos zászlója a földet söpri, egy kis esti vadászatra nesztelenül lohol a mesgyén végig a eziczás felé. A hangos ligetecskéből elült fáczánkakas kakatolása hallatszik. Itt a vörösbundás, vén gonosz, a melyet mig kicsinyei voltak, egész nyáron oly hiába lestem. No, rókakoma, most az egyszer nem menekszel. Csak ne lennél lőtávolon kivül. De ha megmozdulok, megugrik a ravasz. Lordot ledroppolom. Erre menten hideglelést kap, hogv csak úgy reszket s foga vaczog bele. De meg se nyikkan. Persze, szeretne közelebb lenni a «vörös ördög»-höz, már pedig a távolság köztük mindinkább nő. Még nem vett észre. A «lompos farkú» csusztában egy pihenőre tért zöldkányát riaszt fel a fűzfabokorról. « K IT , krr, cserr, cserr.» Bémülten menekül a «zöldkabátos». De rókakoma is megijedt; nagyot ugrik oldalt s ügetni kezd a Cziczás felé. No, most mindjárt vége, besurran a nádba, még csak bekeriteni se tudom. Brumm, brumm. Csaknem egyszere pörköltem oda neki mind a két csővel. A mitől aztán kaptam először egy hatalmas pollevest, másodszor támadt körülöttem a hűs berki levegőben olyan füstgomoly, hogy egyszerre köd előttem, köd utánam, csak annyit láttam még egy pillanatra, hogy az én vörösbundásoni a levegőben bukfenczezik. Csakhogy meg van ! «Lord, apport schon !» Magam is utána sietek, oda, a hol a bukfenezhányást láttam. Majd kinézem a szememet a félhomályban; keresem a rókát itt, keresem ott, — de csak nincs sehol. No, Lord, szépen vagyunk. Ezt meg ne tudja senki. El ne árulj valahogy. Biz' a ravasz becsapott; megszökött; akárhogy, de elinalt. Lord mereven néz a nádas liget felé s egyelőre rám se hederít, de ebben a nemtörődömségben rejlik a legnagyobb szemrehányás. Arra ment, arra, én is azt hiszem. De akár kapott, akár nem, — édes kutyám — ma már meg nem keressük. Gyerünk haza. Beesteledett a faluban. Neki vágok a rétről kivezető töltésnek, mert már erősen harmatos a fü. Tücsökcziripelés s nagy unkok
