Makay Béla: Verőfényben természeti és vadászképek tollal, ecsettel / Budapest, Franklin, 1905. / Sz.Zs. 1410

Czimeres vad

38 CZI MER ES VAD. meszet még arany mezben ragyog, de ez már csak csalóka külszin, mert a levegőben már nincs meg a viruló tavasz bódiló illata s a termékeny nyár éltető heve. A természet utolsó mezébe öltözött ravatala előtt. Szerelmes szíve már hűlni kezd, hideg és komor, mint utolsó dobbanás előtt. A gróf és erdész elmélázva mozdulatlan vár, s minden neszre előrehajolva, óvatosan figyel. Végre megmozdul az öreg. Minden legkisebb neszhez hozzászokott füle a völgy szájából, mintha valami hangot hallana. A hang mindinkább erősbödik, s egy másik a gerinczről visszafelel. Pluto és Diana két nyomot keres. Ismét visszhangzik a völgy s dong az erdő. «Itt volt, itt volt», dünnyög a gerinczen Pluto, az öreg. «Hol van, hol van?» nyafog a völgyben a kíváncsi feleség. Pluto az, a mely helyes nyomot keres, s csakhamar felkerül hozzá a szeles Diana is. Most már kettesben űzik a menekvő vadat s a csaholó, nyifogó kettes a biztos nyomot egy vonalnyira se hagyja el. A gerinczen mindkettő erre tart, hol a két vadász: ifjú és öreg lázas mámorban várja az erdő díszét, az erre váltó aczimeresv-1. A hangos csaholásra az ifjú gróf felett, a vén tölgy sárguló lombjai közül, megrebben az elült vadgalamb és suhogó szárnyakon menekülni akar. De egy öklömnyi útonálló csapódik utána a lombozat nyílása között, egy villogó szemű rozsdasárgakabátos betyár, törpe sólyom s a szegény menekvő galamb egy szempillantás alatt vérző kebellel pihegve az ifjú vadász lábai elé húll. «Szegény kis vadgalamb, megölt a gaz madár, s még csak utána se lőhetek.» Mozdulatlanul áll az ifjú s a hangos, közelgő csaholás elébe néz. Alig hallhatón zörög a száraz falevél az erdő bozótos sűrűjében, egy suhanó árny óvatos léptei alatt. A gerinczen is zörög a haraszt, az alom száraz ága ropogrecseg s néha egy-egy dobbanás hangját hozza errefelé a vadról fuvó szél. Mert nyilvánvaló, hogy nagy vad közéig s még