Makay Béla: Verőfényben természeti és vadászképek tollal, ecsettel / Budapest, Franklin, 1905. / Sz.Zs. 1410

Czimeres vad

CZIMERES VAD. 37 Még nincsenek nyomon, észrevenni csaholásukon. Eszeveszetten rohannak előre a visszhangos erdőben. Gsaholásuk a távolsággal csendesül. * A liatal gróf a számára kijelölt helyen, sűrű bokrok között, vén tölgy háta mögött alkalmas fedezetei keres. Hanyagul neki elül az óriásnak, ölbe veszi pompásmívü golyós fegyverét és szivarkára gvújl. Mig a hajtás nem közeledik, bátran lehet; nem kell félnie, hogy a nemes vad róla szelel I vcl|). I"

1 III Olli häjläSll pieziny bajusza alól apró füstkarikákat ereget, Elmosolyodik. Valakire gondolt, a kinek kedves képe a lenge fiislkeretben pillanatra megjelent s aztán szerteszállt. «Szegény kicsi virág, azt hiszi feleségül veszem. De nem; mily bohó gondolat. Nem! az nem lehet», s az apró füstkarikákat a bájos képpel együtt kezével szétveri. Az öreg erdész ott ül az aljban, a liatal úr alatt. () is pipára gyújt. Bodor füstjéből rá is egy kedves, szende lánvarcz nevet s a jó öreg boldogan susogja : «Édes kis virágom, Máriám», s szinte fáj neki, hogy a könynyü füst oly hamar a szellő szárnyára kerül. Hervadásnak indult már az erdő; lombjai közt túlnyomó a sárga s rozsdabarna szín. A tisztás luve már rőt avar. A hegyoldal mohos fekete szikláit még zöld takaró fedi, de a hamvaskék völgykatlan pázsitját már sárguló, aszott füvek tarkítják. Minden kis szellőre a fákról aranyeső búll, az erdő talaját arany foltokkal hinti be a kósza napsugár. Nyirkos pára ül a mély völgy haj lat fenekén; a friss tavaszi zöldnek már híre-hamva sincs. Uralkodó szín a sárga és vörös. Száraz g allyak fedik a talajt s fürge gyíkocska már nem játszik a napsütötte sziklás oldalon. Rozsda fogta meg a nagy természetet. Az erdőt már megérintette az enyészet sorvasztó keze. Közel az elmúlás, közéig az ősz. A Ler-