Makay Béla: Verőfényben természeti és vadászképek tollal, ecsettel / Budapest, Franklin, 1905. / Sz.Zs. 1410

Nádi utakon

2(5 NÁDI UTAKON. hogy ráértünk a legelőre vezető, mélyen feltörött marhacsapásra. Itt nincs helye a beszélgetésnek; veszélyben forog a nyelv, hogy elharapják a zökögő úttól ütemesen összeverődő fogak. Úgy vaczog a fogunk, mintha hideg lelne bennünket s reng a derekunk, hogy szinte oldalnyilalást kapunk bele. Csodálatos állati alkotás is egy ilyen mélyen kitaposott marhacsapás. Városi ember azt hinné, hogy emberi munka s csak azért ásták az ut széltében párhuzamos keskeny árkokat, hogy az esőviz megálljon bennök. Pedig a legelő utjának ez a különlegessége csak a marhák konzervativizmusát dicséri, a mely a járt, jól kitaposott uton halad. Logikusan gondolkozván: vájjon hát mindig jó-e a járt uton haladni? No nekünk ugyan nem. A marhacsapásról végre bekanyarodtunk a legelőre. Hál' Istennek! A rázós ut testünk minden porczikáját — különösen pedig derekunkat — már úgyis erősen próbára tette. Ad maioreni Dei glóriáin ! — jó ilyenkor egy kis papramorgó, a mit egyébként a hűvös reggel és a mocsaras vidék lázas levegője is igen kívánatossá tesz. Elő a vadászpalaczkokkal! A diópálinkás palaczk, a szilvoriumos bütykös s a vanilia-likőrös, sásfonásos üvegcse csakhamar kézről-kézrc jár. Egy harapás pogácsával a lehető legjobb barátságban kebeleződtek be egymásután. A mint leértünk a marhacsapásról, a legelő szélén, a lebuji csárdánál felkapaszkodott a kocsis mellé Góri, a halcsősz, a vizek és lakóinak páratlan ismerője, tapasztalt vezérünk vizi hábornskodásunk alatt, régi csajkásom, — egyszóval «0», — a ki nélkül a tavon a legjobb puskás is csak felényit ér. Hatalmas szál ember Góri Eerencz. Edzett, mint az aczél; élesszemü, mint a sólyom és biztos, gyors evezős, mint egy világrekkord hőse. A lebuji csárdától — a hol reánk várni szokott — már velünk jön a kocsin. Ez az ő privilégiuma, mert ilyen «alkalommal» rendesen csnz esik a lábszárába ennek a Mahomet embernek, a ki egyébként félnapokon át derékig álldogál varsái mellett a jéghideg vizben. — De hát alkalom szüli a — csuzt. A kocsikázás az ő privilégiuma a másik két csónakos felett, a kik vállra vetett evezőkkel gyalog bandukolnak utánunk az esőáztatta legelőn át.