Makay Béla: Verőfényben természeti és vadászképek tollal, ecsettel / Budapest, Franklin, 1905. / Sz.Zs. 1410

A korcs

A KORCS. 19 emeli buksi fejét s magasra tartott orrával oly élvezettel kezd szimatolni, liogy még a szemeit is behunyja. Aztán csaknem megbolondul, ugy megzavarodik. Nyöszörög, nyihog. Majd, vessd el magad! neki a föléje boruló gazdag fűnek, csak ugy dobálja magát benne jobbra-balra. Hopp! Megáll. Ide-oda futkos, majd isinél nyomában van valaminek. l)e ugyan minek? Szöcske lesz-e vagy mezei egér? Meg nem állhalom nevetés nélkül az érdekes bohókás hajszát. Oil van ni! Felröpült előtte egy csapat fogoly. 0 pedig ijedtében pihegve leül s rám vicsorítja hibátlan fogsorát. Nevető szeme mintha azt mondaná : lám nem hitted, hogy ehhez is érlek. Most aztán lánczon se tudnám többé visszatartani. Utczu, fel hamar. Veszekedni kezd benne a rattler a dakszlival. Akármit, de ma valamit fogni, marni kell. Nyakába veszi a rétet. Ott bújja már a sürü füvet ismét előttem. De már nem futkos. Ugrálni kezd, mintha a fűben látni akarna valami fürgén futó, búvó madárkát. Félrekapja fejét s ugrálás közben ugy sandit a fű közé. Keresztül-kasul futkossa a fűrengeteget; néha ugy elvágja magát, hogy csakúgy hempereg bele. Valami nagyon az orránál fogva huzza. De mi? Egészen másként keres, mint a hogy a foglyokat kereste. Most még csonka farkát is szaporán mozgatja. Már nekem is érdemes lesz a puskái kézbe venni; ennek fele se tréfa. «Pirity.» Fürj rebbent fel közvetlenül az orra előtt. Ma is csodálom, hogy a megrezzenés következtében el nem hibáztam. No még csak ez kellett Piczinek, hogy teljesen megbomoljon. A mint a fürjecskét aggatékra fűztem, majd lerántott a lábamról, olyan nagy hizelkedést vitt véghez. Két lábra állva dőlt nekem, s gyomromon dobolva hálából megakart csókolni. Szerencse, hogy fel nem ért. így aztán nagy mulatsággal, de nem kisebb kínnal összeszedtünk egy pár fürjet, foglyot. 3*