Makay Béla: Verőfényben természeti és vadászképek tollal, ecsettel / Budapest, Franklin, 1905. / Sz.Zs. 1410

A korcs

18 A KORCS. Igazán majdnem megsirattam barna foltos, kedves kutyámat. Te, Piczi olt álltál mögöttem. Fel-felránditottad szemöldöködet; ugy vettem észre, mintha te is elérzékenyedtél volna. Lehet, hogy azt is jó néven vetted, hogy hűségesen kiszolgált vizslámat annyira sajnálom. De most nem beszélek hozzád, ne hallgass ide Piczi, dicsérni foglak. * Azt se tudtam, mii tegyek kutya nélkül a legnagyobb vadászidőben. Olyan ürességet éreztem magam körül. Mit is csináljak most ? Nem volI maradásom otthon. Gondoltam, kimenvek eyvet ' O. o J barangolni a berekben, legalább emlékeket találok vigaszul. Igazán azt se tudom, hogyan jutottam le. De egyszer csak ott álltam a réten. LIgyan mil keresek én most itt? Előttem a virághimes buja rét. Ezer rejteke fürjnek, fogolynak. Kétoldalt a rét határárkán lul keskeny kukoricza-táblák, répa és krumpli földekkel váltakozva. Ott bizonyosan nyulak húzódtak meg. Megfordulok. Mögöttem — hátsó lábain ott ül a Piczi. Hogy más mi volt mögöttem, meglepetésemben bizony Isten nem tudom. Lebaklalotl utánam, mintha félt volna magamra hagyni elkeseredettségemben. Most itt ül előttem, szemöldökét nevetősen rángatja le-fel, s hegyes apró füléig elhúzott szájával — melyből éles fogai vicsorognak ki — mintha maga is nevetni akarna. Csonka, kurta farkával a gyepet veri örömében. Mert azt hiszi, én is örülök neki. Ugyan mit csináljak én veled szegény Piczi, hiszen egerészésre még — nem mondom — jó lennél, de vájjon, hogy vegyem hasznodat másra. Mit is tudnál te keresni? Mintha elértené kétkedésemet. Alighogy elszántan befelé Iáitok a rétre, elibém kerül s hengerded testéi negédesen lötyögteti a fűben girbe-gurba zömök lábain. Egyszerre csak megáll, lel-