Makay Béla: Verőfényben természeti és vadászképek tollal, ecsettel / Budapest, Franklin, 1905. / Sz.Zs. 1410

Erdőszélben

21 ERDŐSZÉLBEN. alábbhagyott. l)e ott is hagyta ám a rákoszsákot, mint szt. Pál az oláhokat. Azóta nem tanácsos ám neki rákot mutatni, mert a falon is kérésziül húvik. + Ismét húzza valami a rácsot, a bol gyenge ingásán látom, hogy a teritett asztalhoz újabb vendégek érkeztek. Csak hagy szaporodjanak. már úgyis esteledni kezd; várok a rács kiemelésével. Sárgul már az ég alja lilasziu felhő alatt; tűzben ég a rét s az erdő lángban áll. A völgyből nyirkos ködpára száll s fátylát ráborítja lankás oldalának biikkerdejére, hogy csak a bükkös koronája kékellik ki. Az aranyban fürdő réten szól a pitypalatty, cserreg a fogoly. «Kakat, kakat», megszólal a töllös vágásban is a fáraült fáczánykakas. A rét diilőútján nyikorgó ökrös szekér közéig s az erdőszélben megáll. Esteli takarmányért jött a gondos gazda ki. Megfeni kaszáját s egy kis rendet a búja fűből levág. Utána megpihen, előliem megáll és rám köszönt. «Dicsértessék a Jézus Krisztus». Leemeli kalapját és napsütötte verejtékes arczát lobogó ingujja szélével megtörli. «Mindörökké.» «Megkövetem alássan, mit tetszik keresni?» «Ráklevest kanalazok.» Emberem elérti a tréfát s kérdésével visszavág: «Ilát az urak nyersen eszik a rákot?» No most erre felelj! De emberem a zavarból kiment s tovább kérdezget. «Osztán sokai fogott?» «Bizony, vagy három tuczatot, egy délután.» «Nem tudom minek tiszteljem az urat, de sok ideje van.» IIolió ez úgy látom csúfol, hogy kevés dolgom akad. «Iiis// ebből otthon tizen is eszünk pompás ráklevest.» «Drága leves az uram, a mit az ember csak mulatságból keres. De sietek haza, várja a marha a füvet. Adj' Isten nyugodalmas jó'jszakát.»