Makay Béla: Hegyen-völgyön, Természeti és vadászképek a szerző tollrajzaival / Budapest, Franklin, 1911. / Sz.Zs. 1428

Óriások temetője

8 HEG YEN-VÖLGYÖN róla a hamut, pernyét; hüvelykujjával megest megnyomkodja a bagót; egyet-kettőt szippant, csak úgy próbaképen ; ugyanannyit szittyant csak úgy fogvégről; megtörli a homlokát ingujjávai, a száját meg csak úgy marokkal; foghegyre kapja szortyogó pipáját, — így készülődik a szóra. Ha Misó pöfékel, magam is rágyújthatok. A Krahulcsovölgyben nincsenek «tudákos vadászok», a kik lexikonokból czitálnák rám a rosszul alkalmazott paragrafusokat a vadászás alatti dohányzás miatt. A meredek kapaszkodón fárasztó izommunkát végzett térdem még reszket, de szemem már a völgyoldal sziklapárkányáról elém táruló remek képet csodálja. Alattam sötétlik a vadkanjárta Krahulcso mocsaras völgye, mely — valahonnan a bérczekről leszabadult, óriási sziklatömbjeivel és egymásra omlott ősfenyőivel — olyan vad, a milyen csak a pokol tornácza lehet. Azt hinném innen felülről, hogy nyitott mély sirban ezer és ezer óriás koponyája fehérlik; pedig csak a sötét völgyfenéken egymáson heverő görgeteg kövek, melyeket a hegyoldalból leszivárgó vadvizek csobogó patakja gömbölyít és mosogat zugó mormolással. Körülöttem a fenséges Tátra égbenyúló bérczei emelnek megvíhatatlan kőfalat. A magas fennsíkról is óriási arányokban felülemelkedett és mérhetetlen kőtömegük súlyával nyomasztólag ható Tátra-bérczek sorában élesen kiválnak: a mélység fölé hajló, ferdehátú vén Kriván; a kopár Szoliszko tömege; az élesgerinczű, zergenyájas Osztri; a törpefenyővel borított, lapos Placsnik: a kövön-kő Kopki; a simahátú, meztelen Tupa; a csipkéspárkányú, ezüstkoronás Tátracsúcs;