Makay Béla: Hegyen-völgyön, Természeti és vadászképek a szerző tollrajzaival / Budapest, Franklin, 1911. / Sz.Zs. 1428

Én is csak ember vagyok

66 HEG YEN-VÖLGYÖN Elhagyom a kocsiutat, melyen nagybátran kapargál egy színes fáczánkakas, míg félénk tyúkocskája a bokros erdőszéle felé szalad. Siet megmenteni a reményteljes jövőt. Befordulok a vén tölgy mellett a Páloshegg széles cserkészútjára, melyen jókedvűen vagdossa földhöz magát Lord kutyám, mert hát már teljesen itthon érzi magát. * Tavaszesti szürkületben a csend országában járok. Kékes homályban vész el a cserkészüt, melynek két oldalán sűrű, fiatal vágás emelkedik és déli része lankásan ereszkedik a völgybe le. A mint a gyepes út széléről le-letérek, a buja avarfű zizegő tengerében erdei vilik láthatatlan kezei ragadnak meg és rántanak magukhoz. Földönkúszó szederinda tüskés ágai ejtenek rabul s úgy kell kifejtenem magam az ölelő karok közül; tartóztat minden ág és bokor, mintha meg akarnának akadályozni valami elkövetendő tettemben. A cserkészüt egyszerre hirtelen eséssel a hidegleheletű völgynek szalad s itt már süppeteg nedves alomlevélben ereszkedem le, a melyet az őszi hervadás után a pagonyból a szél sepert ki az útra. Megállok. Itt vagyok a hegyoldalban, czélomnál: a leshelyen. Előttem északon a fiatal vágás ritkás fái sötétlenek a kékesszürke háttér világosabb alapján. Keleten az Iharos gerincze nyúlik el egyes vén fáival. Mögöttem délen az elfogyott vágás bokros erdőrésze a völgybe ereszkedik, hogy fölötte messze ellátok a sötétkék határhegyek felé.