Makay Béla: Hegyen-völgyön, Természeti és vadászképek a szerző tollrajzaival / Budapest, Franklin, 1911. / Sz.Zs. 1428

Én is csak ember vagyok

6

4 HEG YEN-VÖLGYÖN S még mondja valaki, hogy itt a tavasz! Egy csapat lomha varjú vált át a mezőn és kiterjesztett szárnyakkal ereszkednek le a friss szántásra, a hol aligha nem azon tanakodnak, hogy: — hát már meg mi lesz? Visszatér a tél ? Mikor tigyis fogytán van már a szűkös élelem. Az ugar hegyoldalban két nyúlfi hévvel udvarolgat egy nyúlhölgyikének, a ki nagyban szabódik a dupla szerelmeskedéstől, mert hogy már aligha nem anyai örömöknek néz elé. Lord kutyám reszket mögöttem, mint a kocsonya. Meg-megáll; kővé mered; lassan tesz egy-egy hosszú lépést a mulató társaság felé. — Pfuj! Visszakozz! Ezt is megzavarta a bolondos idő. Amint az egyik kani megpillant, a nagy bakfittyelés közepette megül, majd kétlábra áll, idesandít rám hátrafelé, aztán, ucczu vesd el magad! az erdőszélig meg sem áll. A másik szeladon is menti az irháját, nekiiramodik a hegyoldalnak és meghúzódik egy tüskés szederbokor alatt. Szinte örülni kezdek, hogy megakadályoztam egy csaknem tettenért házasságtörést. A hoppon maradt reményteljes hölgyike kissé rendbeszedi megtépázott toilettejét s aztán nagy kört írván le, lassan bandukolni kezd — a szederbokor felé. — Szépen vagyunk! No várj csak, te hűtelen! Csaknem egészen fehér, olyan vagyok, mint egy czukorporral behintett Mikulás. Úgy kell leráznom magamról a lágy pillét, mert a már csöndesülő szél nem söpri le. A kis félóráig tartó fióktél után keleten szakadozni kezdenek a fellegek s a bolyhos hófelhő most a Rákos mezeje felett lebeg. Körülöttem nyoma se látszik a hónak, csak az útszéli