Makay Béla: Hegyen-völgyön, Természeti és vadászképek a szerző tollrajzaival / Budapest, Franklin, 1911. / Sz.Zs. 1428

Én is csak ember vagyok

62 HEG YEN-VÖLGYÖN ÉN IS CSAK EMBER VAGYOK. Tavaszi rügyek — aranyos napsugár — szerelmes pacsirtadal, hol késtek? Téli álmából lassan ébred a természet. A hosszú farsang után még álmos, mámoros s ha egy-egy kicsit ki is nyitja leragadt szemét, zsémbes böjti szél-duruzsolással, fázósan rántja magára a már lecsúszott vékony hótakarót. Mit neki a kalendárium, hogy már egy hete itt a hivatalos tavasz. Ha meg nagy a zúgolódás ellene, félnapig veresre paskolja hátunkat tüzes napsugár-korbácscsal, aztán a verés helyét azon melegiben hirtelen záporral hűtözi le s ha még ez sem elég, nyakunkba küld egy kis tavaszi hóvihart, hogy az egész levegőég csak úgy kavarog bele. Csak lopva szökik meg egy-egy tavaszi napsugár a felhőbörtönökből, az újraéledés örömkönnyeit visszafojtja az ág, nem mer fakadni a rügy és a szerelmes kis pacsirta ajkain megfagyott az ének, nem lebeg a magasban, alacsonyan röpköd a hideg fészekben didergő párja felett. Gonosz kis áprilisi idő, szeszélyesebbet képzelni még asszonyban sem lehet. De hát vájjon melyik nagyobb: az idő szeszélyessége, vagy az ember türelmetlensége, mely alig várja már a feltámadást: a természet megújhodását. A tavasz, ha késik is, el nem marad s az első dérbefagyott, korai, meleg napsugár, elfonnyadt rügyek és didergő