Makay Béla: Hegyen-völgyön, Természeti és vadászképek a szerző tollrajzaival / Budapest, Franklin, 1911. / Sz.Zs. 1428

Ott, a hol a Vág ered

OTT, A HOL A VÁG ERED 61 A dágványos fölött, az őserdő szélében, mohos sziklatömböt ölelő luczfenyő alatt keresek leshelyet. A fiatalosból az irtáson át erre vált a vad; bakőzet lőni — úgy mondták — itt biztosan fogok. Leülök a csillagmohos süppeteg talajra. Mélázva hallgatom a zügó hegyipatak örök mormolását, mozdulatlan nézem tovatűnő futó habjait. Ősidőktől fogva simítja, gömbölyíti a görgeteg követ, mely, mint napsütötte koponya, olyan fehér. Habzik a víz, a mint kőrőlkőre mélyebb mederbe zuhog és a szőkelő vízsugár sziporkázva egymást keresztezve, kergetve megtörik. Marék nefelejtset dobok a smaragdzöld patakba. Egy szempillantás és már messze sodorja a rohanó ár. Bolyhos fenyőbagoly-lepke nesztelenül repdes felettem és a luczfenyő mohos ágán meglippen. Czifra társa a szemespillangó most lendül ki a fenyves kékopálos sűrűjéből s ott libeg a dágvány buja növényzete felett. Átölel a csend, s altatón duruzsol a kis patak. -x Merengésemből arra ébredek, hogy egy pillanatig két ragyogó, nagy fekete szem bámul meglepetve rám s aztán a sűrű fenyvesbe dobja magát egy aranysárga test. Egy dörrenés, a mire tízszer visszamorog a Kriván és Osztri szirtfala, mintha egymáshoz dobálnák a hangokat. Az erdő szélében keresztes bakőz halódik, üvegesedő szép szeme a vén Krivánra mered.