Makay Béla: Hegyen-völgyön, Természeti és vadászképek a szerző tollrajzaival / Budapest, Franklin, 1911. / Sz.Zs. 1428

Ott, a hol a Vág ered

58 HEG YEN-VÖLGYÖN sugarai paskolják és csak apró sötétzöld rongyokként borítja a sziklákon kúszó henyefenyő. Itt, a hol pihenek, a szirten őrálló fenyő azt mondja magasbatörő társainak: Ne tovább! — Ez a havasalji táj határa. Itt már terebélyesen díszlik a henyefenyő s innentől felfelé már más fenj^őt hiába keressz. A vörös-áfonya örökzöld sűrű cserjéje, néhány moh és zuzmó a havas növényzete. A fényes zöldlevelii fekete-áfonya már megelégszik az alsóbb régiókkal és a havasi-zuzmót se igen látogatja az alhavasi zuzmó bagoly-lepkéje. Valahonnan szirtisast rezzentettem fel. Itt kereng felettem. Nagy iveket rajzol az ég kékjére lassú lendüléssel. Feljebb, a Kriván szirtormára már ez se iparkodik, óriási lendüléssel a Mlinicza völgye felé hasít utat a levegőégben. A Kriván és Szoliszkó háta mögül piszkosszürke felhő emelkedik és viharturbánt köt a Kriván tar fejébe. Ijedtében belekékül a hegy; sötét árnyék fut végig az ezerszínű képen. Olyan, mintha kék-tinta ömlött volna drága mesterműre. A kék folt terjed, szertefoly. Sötét árnyék suhan végig a hegyen. A havason már esik, de alatta még napsütésben állok. Sír és nevet az ég. Ereszkedik a felhő és pásztás eső fut végig felettem is. Reggeli vendég, nem maradós. Megindulok. Millió sziporkázó gyémántcseppet verek le a henyefenyő tüleveleiről, midőn a meredek lejtőn félig guggonülve leereszkedem. Sarlófarku ngirfajd rebben fel előttem. Védi a törvény, utána nem lőhetek. Százados irtás süppedő, puha talaja meglopja lépteim neszét. A mult temetőjében járok, melyben ezer síremlék