Makay Béla: Hegyen-völgyön, Természeti és vadászképek a szerző tollrajzaival / Budapest, Franklin, 1911. / Sz.Zs. 1428

Ott, a hol a Vág ered

OTT, A HOL A VÁG ERED 57 futó, pajkos hegyipatakok csörgedeznek az omladékok és ledőlt szálfák között; tompa mormolásukba az erdő széléről beleszól a ka kuk. Szeszélyes jósmadár hiába fecsegsz most, nem kérdem: meddig élek? hiszen itt az évezredek honában egy-két év már számításba se jön. Egy emberélet egy perez csak itt! Hegy hátán hegy, a sűrű erdőt puszta irtás váltja fel és a mohos oldalú szürke gránitbérczek tövétől a magas hegység lábáig a remény zöld színének ezer skálája foly. Derült kék ég mosolyog felettem; tiszta a távlat, messze ellát szabadon is szemem. Délen, a liptói fennsíkon — zöld posztón fehér pontokat — apró pettyekként látom: Csorbát, Vágfalvát, s mögöttük a turóczi, zólyomi hegylánczokat. A szemhatár pereme az óriási távlat miatt homorúan emelkedik, mintha katlan közepén állanék. S ott, messzemessze nyugaton, ködös homályból felhősáv felett kékellik a Chocs, Liptó és Árva határhegye. Keleten a buksifejű Bástya oldalában sűrű fenyőerdő széles öve felett a bájos Csórható tornyos villái látszanak; csaknem oly közel, hogy azt vélném: csak karomat kell kinyújtanom, hogy háromórányi távolságról az apró játékházikókat tarisznyámba rakhassam. Felettem, északon a vén Kriván. Még mindig oly magas, mintha hegyoldalának kétharmadán nem is lennék még túl. Hegyszakadékai, hóvizmosta-vájta feneketlen repedései olyanok, mint óriás sebek, melyeket titánok szöges ostorral szaggattak az élő húsba, mielőtt az öröklét évezredei előtt megkövült. Csupasz hátát most a nap láng-