Makay Béla: Hegyen-völgyön, Természeti és vadászképek a szerző tollrajzaival / Budapest, Franklin, 1911. / Sz.Zs. 1428

Óriások temetője

6 HEG YEN-VÖLGYÖN jei tótkalapnagyságú medenczébe hullanak. Reszelőssé száradt torkomat szeretném megnedvesíteni. Megmerítem a jéghideg tokában crpákom (ivópoharam)-at, de Misó ijedten kérlel: — Ne igyál ebből a vízből, uram! Nincs melegem. — Nem is azért. Mondok, talán bizony valami mocsaras dágványból, erjedő hegyi láp vizéből szivárog, a melyben redőslevelű mérges záspa és fekete hunyor ázik és rothad; azért óv. — Talán bizony mérges? — Az uram. Mérges, gonosz víz. Elkárhozol, ha belőle iszol. Már erre a babonaságra hangosan, szivből elkaczagom magamat. Misó elhalványodva kapja le a fejéről a kalapját, szaporán keresztet vet és szinte könyörög: Ne kaczagj a Krahulcso-völgyben, uram, ha kedves az életed! — Hahaha! Hihihi! Hohoho. Huhuhu! Hu-hu! Hu!... Minden völgy torokból, sziklafokról öblös hangon nem is kaczagnak, de üvöltenek vissza reám. S mikor már azt hiszem, hogy a gonosz visszhang a pokoli gúnykaczajba belefúlt, a messze bérczekről még egyszer gúnyosan felkaczag: Ha-ha! . . . A megrezzenéstől a talpalatnyi sziklán megcsúszom s bizonyosan lezuhanok valami virágos sirgödörbe, ha Uhorcsan még idejekorán meg nem ragadja a karomat. A víz is kiloccsant a poharamból. Talán a sors is azt akarta, hogy ne igyam. — Mondtam uram! Nevet a Gonosz. Oly komolyan mondta ezt Misó, hogy habár legkevésbé sem vagyok ba-