Makay Béla: Hegyen-völgyön, Természeti és vadászképek a szerző tollrajzaival / Budapest, Franklin, 1911. / Sz.Zs. 1428

Mikor az ég is beleszól

igs HEGYEN-VOLGYON Ezzel hamar megmagyarázza az én szürke gondolataimnak az okát. A völgyben már elfogyott a verőfény. Szürke lesz csakhamar az ég azúrja is. Az Osztri gerincze mögül piszkosszürke felhő emelkedik s még gondolkozásnyi időnk sincs, hogy: mit tegyünk, máris tallérnyi cseppekben kezd az eső hullani. — No garaboncziás, itt a zivatarod! Siettet állásomra. Mert ha megzendül az ég, ha a mulatságba az ég is beleszól, akkor szöknek a hajtók elől a zergék, nekünk pedig ugyancsak lesz nemulass! * Itt állok az amfiteátrum közepén, a küzdőtér porondján. Fogyó reménynye! várom állásomon a kétes szerencsét. Sötét árnyékok suhannak végig az ezüstszürke gránitfalakon. Megdördül az ég . . . Belekékülnek a bérezek, mintha a völgybe lehulló felhőgomolyból kék tinta ömlenék és folyna szét rovátkás, szakadékos oldalaikon. A völgy szája még napsütötte, verőfényes tájra bámul, de a völgy torka már sötét, mintha leszállt volna belé a nyirkos este. Szomorúan, minden reményről lemondva látom, hogyan szöknek már a zergék visszafelé az Osztri gerinczén. Fel, fel a magasba, golyóval is elérhetetlen távolságban. Itt hát ma nem fog a puska szólni. De annál inkább megszólal a haragos ég. A gránitormok éles taraja beleakad a keresztülbukó sötét felhőbe s hosszában felhasítja a méreggel, tűzzel,