Makay Béla: Hegyen-völgyön, Természeti és vadászképek a szerző tollrajzaival / Budapest, Franklin, 1911. / Sz.Zs. 1428

Utolsó hajtás

utolsó hajtás 171 den puskás még óvatosabb lesz, s azt hiszi, menten rámegy a ravasz. Egyik-másik azt hiszi, már látta is egy másodperezre felvillani a fák között. Mégis, mire a hajtók elérik a puskásokat és a hajtásban az utolsó lövés is elhangzott, a kicsúszott «lomposfarkü» már — egyelőre veszedelmen kívül — ott vicsorog valamerre a szomszéd határban, biztosabb búvóhelyen. A hajtás után lefújnak. A puskások összegyülekeznek s miközben az előállott kocsikra felülnek, hogy a következő hajtás helyére menjenek, mindegyiknek van valami fontos megvitatni valója az eredményt illetőleg. Az összeszedett zsákmányt a hajtók a vadhordó igásfogat két oldalára alkalmazott rudakra aggatják. Mégis furcsa az a mathematika. Rendesen kevesebb nyúl kerül a rúdra, mint a mennyi a puskások bejelentése szerint esett. Ezután a meghajtandó terület nagysága szerint délig még két-három hajtás esik; aztán lefújnak az ebédre. Valahol, védettebb helyen, erdőszélben, vagy szőlők alatt, hatalmas máglyarakás barátságos közelében, az elemózsiás kocsi várja délben a társaságot, mely hideg sertéskaraj és fehérpecsenye, frissen pirított szalonna, töpörtős pogácsa falatozása és szapora poharazgatás közben hangosan vitatkozik a lefolyt hajtásokról. Mulatnak, nevetnek a bűnbakon — mert ilyen mindig akad — és alig várják a rövid délután hajtását, a mely aztán igazán az utolsó hajtás ebben a vadászévadban.