Makay Béla: Hegyen-völgyön, Természeti és vadászképek a szerző tollrajzaival / Budapest, Franklin, 1911. / Sz.Zs. 1428

Utolsó hajtás

166 HEGYEN - VÖLGYÖN körbe veszik az erdőt. A sor két szélére egy-egy puskás kerül, egy-egy tehetősebb polgárember, a kinél az is megtisztelés számba megy, hogy az urakkal a hajtók között vadászhat. Ezek a «horgosok» s az a feladatuk, hogy az oldalt kitörő nyulakat visszariasszák. S bizony nem egyszer megesik, hogy többet lőnek, mint bármelyik úri puskás. -x Az erdő túlfelén a kocsitábor ismét megáll és most már a puskások is kiczihelődnek a bundák és lábzsákokból. A hány puskás, annyiféle puska. Egész raktár a legkülönbözőbb öldöklő fegyverekből. Kétcsövű, háromcsövű; előlkulcsos, hátulkulcsos; tizenkettes, tizenhatos; kakassal meg a nélkül; fényes és barnított; ilyen meg olyan závárzatu. Mind kitűnő, agyondicsért fegyver, a melyről gazdája egész legendákat kezd mesélni. A milyen a fegyver, olyan változatos az öltözet is. Nincs olyan üzlet, mely gazdagságra felülmúlná a társaságot. Egyik bőrsipkás puskás dán iramszarvasbőrkabátban feszít, de koczkás harisnyás lábával máris tipeg-topog a havon. A másik stájerloden kabátját dicséri és térden felül érő, nehéz halina csizmában czammog. A konzervativ, tapasztalt öregeknek azonban jó a zsírozott bagariacsizma és rókaprémmel bélelt bekecs is; hű barátjukról, öreg puskájukról pedig annál kevesebbet beszélnek, minél jobban hord. No, végre felállanak. A hajtókkal szemben 50—60 lépésnyire egymástól hosszú lánczvonalban elállják a fiatal, ritkás erdőcskét s a határos mezőt. A lánczvonal két vége — mint a hajtóknál — szintén befelé «horgol.»