Makay Béla: Hegyen-völgyön, Természeti és vadászképek a szerző tollrajzaival / Budapest, Franklin, 1911. / Sz.Zs. 1428

Óriások temetője

14 HEG YEN-VÖLGYÖN Jószív könnyeiből gyarapodik a kristályvizü «Csorbái /ó». Az alpesek tengerszemei mind a Tátrikba szerelmes tündérek könnyei. — Hej uram! Óvtam, intettem az asszonyt, hogy kerülje a Krahulcso-völgyet mérges vizével és gonosz visszhangjával. De hiába! Kiváncsi a fehérnép mind a hány — vette fel Misó ismét felesége szerencsétlen esete történetének fonalát. — Bizony most már elhiszem, hogy ha egy-egy vadászatra hajtónak hivtak és otthon kellett hagynom az aszszonyt, eljárogatott a Krahulcso sziklái közé. Már pedig igaz, a mi igaz — ezt azért se szerettem, mert néha azt a szoknyakergető Duba Misót is arrafelé láttam kujtorogni. Misónak hivták a gonoszt, mint engem. Hej! csak egyszer ölre mehettem volna vele; magam se tudom, miért kivántam ezt olyan nagyon! Elborult Misó homloka, mintha valami sötét gondolat fellege ült volna rá s aztán hévvel folytatta: Egyszer — tígy mint ma is — valamivel korábban fújták le a hajtást; talán épen ezen a tájon. Alighogy lepihentünk, ismerős csengésű kaczagás és hivó hang üti meg a fülemet: Misó! Misó! Az a! Szakasztott a feleségem hangja; így szokott hivni, keresni, ha a fenyvesekben elelmaradt tőlem. Talán valami baj érte? — Felugrottam. Szaladtam, rohantam kövön-bokron át a hang irányában. Innen, a Krahulcso-völgy oldalából, a forrástól jött. A szakadék párkányáról letekintve látom, hogy alattam áll Márkám egy kiugró kőtömbön: mint egy Mária-szobor. Nem merek rákiáltani. Velem szemben a hegyszakadék túlsó oldalában meg Duba Misót látom. Rám