Makay Béla: Hegyen-völgyön, Természeti és vadászképek a szerző tollrajzaival / Budapest, Franklin, 1911. / Sz.Zs. 1428

Óriások temetője

ÓRIÁSOK TEMETŐJE ii — Elszundítottál uram — figyelmeztet Misó. Valóban csak álmodtam-e? — Látod uram! Egy kaczagás csak a Krahulcso-völgyben s máris vihart hoz. Jár a gonosz tündér. Felköltötte a kaczagásod. Vihar a visszhangja. — Az ám! Dühében már üvölt a kővévált Tátrik közt. Jajongása szélsiivítés. Sirása zuhogó zápor, köveket hengergető fergeteg. Lehelete szúrós zúzmara, velőfagyasztó, metsző hideg. Ha egyet sóhajt, a hegyóriások közt deres lesz mindnek az üstöke és Tátra királyfi opálkék palástjának ránczaiban csillogni fog már a kora-őszi hó. Jószív ellenben suttogó szellő képében jár büsan a kővévált óriások között. Ha langyos fuvalat éri arczodat, selymes keze simogatását érzed. Ha a lombok zizegnek, susognak, sóhajtását hallod. Leheletéből köd támad s ezzel törölgeti a harmatot izzadó bérezek homlokát. A csendesen csobogó, duruzsoló kristálypatakocskákból panaszos szavát hallod. Ezt álmodtam én Jószívről és Gonoszról Misó. — Igazad van, uram. Magam is így tudom; csakhogy te szebben tudod elmondani. Nézd uram ezt a tengersok áfonya bogyót. A vörösáfonya bogyója a hős Tátrik elhullott vércseppjei. A fekete áfonyabogyó ott terem, a hol gonosz tündér vérzett. Jószív is, Gonosz is sirdogálnak örökké. Mindketten Tátra királyfit siratják; kiki saját szive érzése szerint. A merre csak járnak, mindenütt apró vizerek támadnak hulló könnyeikből. Könnyeikkel öntözik a hegyóriásokat. Jószív könnye üdítő, kristálytiszta víz; Gonoszé mérgező, mocsaras dágványokat teremt, mérges növényeket éltet és magában hordja a sorvasztó kórokat. Gonosz a sötét sziklák közt feketélő «Poprádi tavat» sirja tele.