Makay Béla: Hegyen-völgyön, Természeti és vadászképek a szerző tollrajzaival / Budapest, Franklin, 1911. / Sz.Zs. 1428

A medvebőr

110 HEG YEN-VÖLGYÖN De azért még se vagyunk olyan szegények; mert hiszen mind a három peczér egy-egy erős bak alatt görnyed. Zabaka Dani menten földre is lódítja a magáét, mert hát: olyan nehéz, hogy az Istennek se viszi tovább kizsigerelés nélkül. — No, no Dániel! mondok — ne hepeziáskodjál. Csak nincs olyan nehéz, mint a «pálinkásláda». Gyilkos szemeket vet rám az öreg, — még a reggeli szivart is elfelejtette — mert hát nem jót emlegettem. Furcsa kis eset is volt az. Vadászkompánia érkezett a vágfalvi állomásra. Velők együtt szállt le a vonatról valami «likőrben utazó» vigécz is, a kit az urak — nem lévén az övéken kívül több rendelt kocsi az állomáson — szivességből bevittek magukkal a faluba. Mikor pedig a vázseczi hegyek közé felvonultak haj tó vadászatra, Zabaka Daninak meg Lach Rapos Janónak meghagyták, hogy az elemózsiát délre a Sztará-Pilá-ra vigyék fel. Ott lesz a pihenő. No, az volt is ám! Megérkeznek a hajtásról nagyéhesen délben az urak. A kitűzött helyen csak nincs senki. Várnak, várnak. Mindhiába. Végre úgy jó délután felé czammog a két tót atyafi majd megszakadva a nagy teher alatt. Nagyokat fuj Dani és miközben ujjatlan báránybőr lajbijából (mert az van rekkenő nyárban is a boldogtalanon) kilógó ingujjával törölgeti homlokát, szemrehányóan sóhajt egyet: «Sak eztet nem megvan jól, kettő embernek ennyi czipelnyi.» Volt aztán óriási kaczagás, mikor meglátták az «elemózsiát». A szerencsétlen Dániel felvitte a hegyre a likőrös zsidónak a mintakofferjét is. Hogy a vigécz mit csinált e nélkül, máig se tudom.