Makay Béla: Hegyen-völgyön, Természeti és vadászképek a szerző tollrajzaival / Budapest, Franklin, 1911. / Sz.Zs. 1428

A medvebőr

A MEDVEBŐR ioi a vázseczi «czigány» annyira «tót», hogy czigányul még az ördögöt se ismeri. Nekem hát megesett. Egy bálványfenyő leghegyében kaczag is már rajtam a hunczut cserszajkó. Ilyen szerencsés találkozás után most már akár mérget vehetek arra, hogy medvét ugyan nem lövök. * A magában álló kúpalakú Hradky gerinczén megpihenek. Itt van «állás»-om a csipkésszirtű hegypárkány alatt, egy százados veres jegenyefenyő tövében, mely óriás az óriások között. Kuszált ágait és lompos, tűlevelű lombozatát kiverte az idő moha. A szürkészöld lombozat oly tiszteletkeltő, mint egy sokat tapasztalt aggnak vállatverő ősz fürtéi. Apró unokák, sarjadzó fenyők szeretettel környezik az aggot, mely fejem felett is védőleg terjeszti ki hatalmas karjait. Pedig szegény vén fenyő inkább te szorulnál védelemre az irtó fejsze ellen, mely alatt egykorú társaid sorban elhulltanak. Magasra hágott már a juliusvégi nyári nap. De mintha ragyogása nem volna egészen tiszta, őszinte. Hamis a fénye, páratelt a levegő. Bizony-bizony már ez is kendőzi magát és lenge fátyollal rejtegeti hervadó bájait. Az örökízzó kohó lángfolyama mintha apadóban volna, már nem is tüzes sugárnyaláb paskolja a százféle zöld fenyvesek zizegő lombjait, hanem csak arany hajszálak ereszkednek le a levegőégből és lippennek meg a tűleveles ágakon. Óriási máglya gomolygó füstje száll fel a sötétkék, mély völgyekből. Lomha ködfelhők emelkednek a megaranyozott csipkés hegycsúcsok fölé. A ködbe burkolt vén Kriván, a