Magyari Szász Ferenc: A gyakorlott vadász, vagy ismértető a vadászat körében. Nagyszeben, 1842. / Sz.Zs. 1467

Bevezetés

létez egy neme a' szenvedélyeknek, melly ártatlan jelleme mellett olly el ragadó ingerrel birna mint a' vadászat szeretete , a' még el nem puhult ifjúban. Őseitől örökölt vitézség, élel-tellyes férfiuság , 's el nem hanyagok erő ki törő szikrája ez benne, kii sem az elemek zordonsága, sem nélkülözés, vagy fáradság, szenvedélyétől el nem rettenthet, ki ha kilenczszer süker nélkül hágta meg a' hegyek orinóit, nem irtózik daczolva a' tél hidegével, vagy az égető nyár melegével tizedszer is új kedvel, új reménnyel kisérteni meg szerencséjét. A' vadász'szíve szabadabban dobog a' bérezek vadonjaiban, kebele örömtől dagad az erdők lombjai közt százszorozott kopó hajtás viszhangjánál, hol búját gondját feledve, csak a' pillanat érdekének él; mert ezen gyönyör éldeletében a' jelen ölöm ingere ragad minden érzést magával. 1