Lendl Adolf: Uti levelek két világrészből / Budapest, [s. n.], 1911. / Sz.Zs. 1551

Török históriák

42 Egy teljesen üres szoba állt rendelkezésünkre — azaz hogy nem volt üres, megtudtuk, amint lefeküdtünk — másnap fölkelve, dagadt volt kezünk, lábunk meg arczunk a sok apró lakótársunk csípésétől. No de legalább egyszer megint nem kellett szabad ég alatt fázkolódnunk, inert a sátrunk nem védett meg eléggé az éjszakai hideg ellen. Reggel tudomásomra adta egyik hamarosan szerzett ismerősünk, egy görög vállalkozó, a ki lóháton szállítja az ólmot és ezüstöt innét a tengerpartra, Mersinába — mivelhogy kocsiutja nincs a bányavárosnak - hogy a kajmakám (kerületi főnök), a ki "itt'excellencziás úr, érdeklődik irántunk és örülne, ha meglátogatnám. Vonakodtam eleinte a meghívást elfogadni, mert ilyen látogatáshoz nem készültem; tisztességes ruhámat Eregliben hagytam. Azonban ottmaradásunk érdekében rá kellett fanyalodnom igy is és délutánra bejelentettem magamat. Görögünk és dragománunk kíséretében estefelé elmentem azon mód, a hogy voltam és a hogyan leérkeztem a hegyekből, a hol egész nap bogarásztunk. A [kajmakám épen adókivető bizottsági ülést tartott a háza mellett lévő kertben. O maga külön egy szilvafa alatt ült kis szőnyegen; hat előkelő török pedig vele szemközt a gyepen, a kerítés árnyékában. Az adókivetést szenvedő emberek pedig, vagy húszan, kellő távolságban ólálkodtak körül az udvaron és kertben. Közülök egyik sem mert leülni; pedig a török, ha az utczán eszébe jut czigarettát sodorni, hát előbb leül a földre, azután fog csak bele a sodrásba, annyira szeret ülni. Itt azonban álltak. Amint megérkeztem, fölkelt a kajmakán és török szokás ellenére kezet nyújtott nekem; a már oda készített szép szőnyeget közelebb igazíttatta, sőt intett egyik ott álló szolgának, a ki azonban nem volt kellően instruálva s igy elkésett a székkel; mire odahozta, már én a szőnyegen ültem török módon, keresztbe vetett lábakkal. Még ezt is meg kellett tanulnom vén koromra. Ez volt különben az egyetlen szék, amit én Kis-Azsia belsejében (kivéve a vasúti állomásokat és a koniai, meg eszkicsehiri szállót) láttam. Társalgás közben mesélte a kajmakám, hogy ezt a széket az elődje szerezte be, mert néhanapján volt neki európai vendége. A szultán ugyanis el akarta adni a nem jövedelmező bányákat és kohókat (olyanok is ezek, hogy nem jövedelmezhetnek, bár sok az érez és tartalmas) és ez okból régebben jártak itt német mérnökök. Két évvel ezelőtt azonban