Lázár Kálmán (szerk.): Természetbarátok és vadászok évkönyve. Pest, 1867. / Sz.Zs. 1446

Xántus János: Egy vadászati kirándulás nyugati Mexikóban

91 A reggel felette derült és kellemes volt, s a nap egész pompájában merült fel az Óceán sima tükréből. Megszámlálhatlan sirályok, gödények és kormoránok kerengtek és károgtak körültünk, melyek ezrenként indultak ki, hogy fáradságos reggelijüket a tenger fölöslegéből beszerezhessék. Alig lehet nevetségesebb látvány, mint mikor ezen tiszteletteljes kinézésű gödények sorrendben, mint valami jól szervezett katonák kiindulnak, s egyik a másik után nagy zuhanással fejtetőre magát a vizbe vágja, s vajmi sokszor kell ezen fárasztó gymnastikát gyakorolniok, mig végre egy-egy kis szegény szerencsétlen szardella öblös torkukba kerül. —• Közzel-közzel a tenger sima tükréből kiugrott és magasan felszökelt valamely szörnyetege a mélységnek; s nehéz zuhanással csapta ismét magát vissza a tengerbe. Ezen állatok közt leginkább feltűnő egy csaknem kerek és lapos, hal, melyet a tengerészek vizi ördögnek, a benszülött mejikóiak pedig Mönti rinek neveznek. E halat gyakran lehet látni ezen vizeken, s mindig különös figyelem tárgya, mert némely példány megüti a 10 mázsát s a mint kiugrik a vizből, bukfenczeket hány a levegőben, s gyakran lapos oldalára vágja magát, hogy a vizet sok öles körben szétfecscsenti, mi felette mulatságos látvány. Mindezen látványok átalános érdekessége közt feltűnő volt több szárazföldi madár átvonulása, melyek a partról befelé röpültek az Óceánra, noha több száz mértföldnyi távolságra épen semmi sziget sem létezik azon irányban, minélfogva rendkivül felötlő volt az esemény. Egyátalán megfoghatatlan a madarak iránya, sőt csak jelenléte is; s máig sem vagyok képes az eseményt megmagyarázni, annál inkább, mert a számos deliczék (kolibri) közt néhány galambot és egypár foglyot is láttam. A legközelebbi föld a Tres Máriás és a Socoro szigetek, az első csoport közel 250, a második 300 tengeri mf. távolságra, s mégis lehetetlen, hogy nem ezen szigetek egyikére utaztak volna a kisded szárnyasok. A szigetek természetesen nem láthatók, s igy a természet azon különös ajándoka után indulhattak, mit ösztönnek nevezünk, s egyedül az ösztönnél fogva lehettek biztosak, hogy pár napos szakadatlan röpülés után a tengeren egy oly helyet találnak, hol Ízléseikhez mért virágkelyheket és magvakat fognak lelni. Valóban különös és megfoghatatlan, épen ugy megfoghatatlan, mint az ösztön azon neme, mely szerint a fiatal madár épen ugy elkészíti és épen oly anyagokból első fészkét, mint anyja és nagy-nagyanyja századok előtt, noha sohasem látott fészket, s sohasem tanította rá senki! Délután 3 óra körül a Cuavayana-fok felé közeledtünk, s a mint