Lázár Kálmán (szerk.): Természetbarátok és vadászok évkönyve. Pest, 1867. / Sz.Zs. 1446

Xántus János: Egy vadászati kirándulás nyugati Mexikóban

90 Uyeténképen nyilsebességgel haladtunk a partok mentében lefelé, részint kétkedve, részint bizva nyaktörő vállalatunk merészségében, a mint a partok mindig messzebb távoztak, s csak jobban képzelni, mint hallani véltük a távoli zajlás el-elhaló moraját. Az égető napsugarak irgalom és kegyelem nélkül löveltek reánk, s különösen délfelé oly kiállhatlan lön helyzetünk, hogy gyakran tengervízzel locsoltuk fejeinket hogy felfrisitsük, s gyakran beáztattam az egész esernyőt is. Végre azon különben dicső égi test letűnt a láthatár messze vizeiben, s az esrész légkör tüstént oly üditően hatott reánk, hogy könnyen és hamar feledtük a kinos helyzetet, melyben reggel óta szenvedtünk mindhárman. A nap lenyugtakor — mint rendesen történni szokott — elhalt minden szél, s kisded lélekvesztőnk a csendes s magasan dagadozó Óceán hátán ide s tova bukdácsolt, mindig messzebbre és meszebbre szökdécselve a partoktól, mig végre a tropikus égalj alatt hamar bekövetkező éj, nemcsak a partokat, de egyátalán minden látható tárgyat sötétséggel burkolt be; csak imitt amott volt látható a csudaszép tengerben egy-egy csillag, mely benne visszatükrödzött. A néma csendet csak néha szakitá meg indusaim éneke, vagy csevegése, s változatosság kedvéért néha egy-egy czápa vagy a mélység más szörnyetege suhant el mellettünk, mintegy meteor, hosszú phosphor fényt hagyva maga után a megmérhetlen mélységben. Ily végtelen sötétségben s hozzá még az Óceán néma egyformaságában, mily jelentéktelennek érzi magát a legbátrabb férfiú is egy kisded lélekvesztőben, mikor minden pillanatban egy rémséges orkán pusztitó erejének ki van téve, mindenki elképzelheti, ha mindjárt nem is volt hasonló helyzetben. Mennyivel inkább fogtam én fel állásom különösségét; még most is mélyen érzem évek multán, s valamint akkor, ugy most is érzem mennyire függ ilyenkor sorsunk az isteni gondviseléstől, melynek védkezeibe adjuk a semmiségünk fölötti őrködést. Ily gondolatok közt néhány cigaritot kiszivtunk, s egymásután lassanként elaludtunk, ugy a mint épen ültünk; s oly nyugodtan és jóizün aludtunk, mintha tökéletes biztonságban egy hadi sorhajó ágyaiban lettünk volna. Reggel indusaim evezése ébresztett fel. A kisded vitorlát bevonták, mert tökéletes szélcsend volt, s igy csak evezőink mozdítottak bennünket lassacskán odébb. Épen akkor lehetett kivenni, a mint délkeletről egy magasabb föld felmerült, s ezen magaslatok felé irányozta Quez a canoét. A magaslat Punto Cuavayana, vagyis a laurlai öböl éjszaki sarka volt, hol szándokunk volt kiszállani.