Lázár Kálmán (szerk.): Természetbarátok és vadászok évkönyve. Pest, 1867. / Sz.Zs. 1446

Xántus János: Egy vadászati kirándulás nyugati Mexikóban

EGY VADÁSZATI KIRÁNDULÁS NYUGATI MEXIKÓBAN. Mejikó nyugati, a csendes tengerre kiterülő partjain, még mindig léteznek számtalan vadrengeteg vidékek; valóban oly vadrengeteg vidékek, melyek a főldirók, sőt magok a mejikói benszülőttek előtt is épen oly ismeretlenek e pillanatban, mint ismeretlenek voltak Cortez hódítása korában. Több száz geográfiái mértföldnyi tengerpartvidékek ezek, melyek othonos termények kifogyhatlan gazdagságát rejtik magokban, s melyek egyedül a szorgalom és vállalkozási szellem hatalmára várnak, hogy kifejlesztve, boldogság és anyagi jóllét forrásaivá váljanak. Jelenleg azonban a vidék csak gyéren van népesítve benszülött indusokkal, s vajmi ritka események közé tartozik, ha a véletlen egy fehér embert ezen rengetegekbe téveszt. Ezen roppant terra ignota egy kis parányi részét szándokom most megismertetni, vagyis inkább kalandjaimat, — miket benne átéltem egy kirándulásom alkalmával, melyet minden más utazhatási eszköz hiányában, egy fatörzsből kivájt canoeban voltam kénytelen tenni a tengeren, két indus társaságában, kiknek egyike evezőm, másika pedig kormányosom volt. Egy 1863-diki igen szép május reggelén, miután lélekvesztőmet elláttam vizzel és egyébb mulhatlanul szükséges élelemmel egy heti fogyasztásra, s belehelyeztem vadász- és halászkészleteimet, a partról vizbe taszítottuk kisded canoenkat, felhuztuk vitorlánkat, s kedvező széllel kisuhantunk a Manzanilló öbölből a tengerre, a dél felé levonuló partokat követve. Quez nevü becsületes kalózom egy evezővel mint kormányos működött; a másik indus pedig, egy fiatal Jesus nevü gyerkőcz, a vitorlát kezelte; mig én magam a canoe közepében és fe • nekén ültem, egy esernyővel védve magamat a tropikus nap heve ellen.