Lázár Kálmán (szerk.): Természetbarátok és vadászok évkönyve. Pest, 1867. / Sz.Zs. 1446

Brehm Lajos: A madarak kedélyessége

86 van egy füles bagoly család, melynél egy közel anyányi kis nőstény a kimúlt öregnek helyét pótolá s az egészen idegen fiatalokat époly buzgón etette, mintha édes övéi voltak volna. De van egy teljesen szárnyra kelt fiatal j é g m a d a r a m is, mely anyjukat vesztett félanyányi jégmadarak fészkéhez beállt vala táplálónak. Ismeretes dolog, hogy a kerti poszáta, ha kalitkájában saját fiait egyszer fölnevelte, minden madárfiut fölnevel, melyet azon a nyáron kalitjába teszünk. Mi több, egy madárkedvelö Oberrenthendorfban azt vette észre, hogy teljesen szárnyra kelt barátka zenérek (Mönchsanger) a rájok bizott fajukbeli vagy más hasonló énekes fajú fiataloknak a nekik oda készitett eledelt szájukhoz adják. A madarak kedélyességéről tanúskodik különösen az a nyájasság és s-zeretetis, melyet testvérek sőt nem is atyafi-madarak egymás iránt mutatnak. Ahlsdorfi báró Seyffertitz Wittenberga mellett kapott egyszer egy pár egy fészekben kelt szürke darvat. Ezek mindig együtt jártak ki s be, s minden módon kitüntették benső szeretetüket egymás iránt. A szó szoros értelmében elválaszthatlanok voltak. Eltök első őszén kimúlt közölök a nőstény. A him megállt kimúlt testvére mellett, minden oldalról nézegette, s mivel nem tudta fölkelésre birni, oly mély bánkodásba esett, hogy minden eledelt visszautasított. Erre elvitték előle a kimultat, mire egészen magán kivül lett. Bejárta s átkutatta az egész udvart, az ólakat és félszereket, s miután szeretett nővérét sehol sem találta, a várlakba ment. Itt ki kellett nyitniok előtte minden ajtót, s midőn az annyi hévvel keresettre sehol sem akadt, ólába visszatért, s itt annyira epekedett az elvesztett testvér után, hogy egész őszön és télen át el nem hagyá sötétes lakását. A könyörületesség szivreható példáját adta egy Gruber nevü idevaló parasztnál egy vörösbegy. Gruber ugyanis september vége felé vörösbegyet fogott volt, melyet lakszobájában kényére eresztett. Két héttel rá ugyanoda vitt egy újonnan fogott más vörösbegyet is. Azonnal megindult a harcz is. A korábbi sehogy sem akarta a későbben érkezettet a szobában tűrni; szüntelen üldözte, marakodék vele s annyira uralkodott rajta, hogy alig mert a szoba egyik zugából kimozdulni. Egy baleset következtében ennek egyszer eltört a lába s igy már nem birt szabadon ugrálni. Azonnal megváltozott a korábbi ellenség magaviselete. Üldözés helyett ö vitt a pórul járt kicsinykének eledelt, s addig etette, mig jól bepólázott lába meggyógyult. Azóta soha sem mutatott iránta ellenséges indulatot, hanem szives barátságban élt