Lázár Kálmán (szerk.): Természetbarátok és vadászok évkönyve. Pest, 1867. / Sz.Zs. 1446

Ujfalvy Sándor: Két férfiu

75 daskertjében. Ez is akkora mennyiség, hogy a farkast kivéve, ennyit az erdélyi egykorú vadászok mindössze sem tudnak felmutatni. A ki e nagy számon kételkednék, meg kell jegyeznem, hogy Wesselényi annyira igazmondó volt, hogy soha bár tréfából sem ejtett ki olyat, a mi igaz ne lett volna. A vadászokról s tengerészekről általános vélemény, hogy dicsekvök, s nagyokat mondanak; — vadászszenvedélyem az elsőkkel közeli viszonyban tartott, az utóbbiakról sokat olvastam és sokat hallottam -— annál fogva mindkét vádat igazoltnak találtam: valamint azt is, hogy ez észrevétel csakis a miveletlen néposztályt illeti, de mivelt emberre nem terjed ki. Hosszasabb észlelés után az emiitett jellemvonást nemcsak igazoltnak, de lélektanilag természetesnek is találtam. Mert a vadász, főleg a havasi közvadász, ki szenvedélye élvezete mellett üzletet is csinál belőle, és a tengerészek életén a vészek, remények s megcsalatások rémséges jelenetei váltogatják fel egymást, melyek vérét s kedélyét folytonos izgatottságban tartják. A nagyszerű jelenetekre felhevült képzelödés párosul a kisszerű ész kinövésével, a babonával, melyek aztán sajátságos költészetet kerekítenek ki, a mi rendre hozzá csontosul, vérré válik," s utóbb még imádkozni sem tud e költészet nélkül. A mi azonban nagy szerencséje, mert a nélkül aligha valaki jókedvéből a havasi vagy tengeri borzasztó viharok, vészek s nélkülözések küzdelmeinek kitenné magát, vagy ha ki is tenné, elbírná szenvedni. A nagyszerű és rendkívüli eseményekre a fölizgatott képzelödés felcsigázódik, s a káprázó szemek előtt képzelt jelenetek vonulnak el, melyek nem lehetetlenek ugyan, de soha sem történtek meg. Később az ész az ily visiok és a száraz valóság közt nem bírja, de nem is akarja az igazság határvonalát elvonni, mert képzelődése tiszta igazságnak és ép ő vele megtörténtnek hiteti, ugy is adja elő. S néha legjobb akarata mellett is a valótlant igazságként veszi; sőt hitével is megpecsételi. A ki gyakran megfordul e két osztály köznépe között, utóbb még csak nem is bámulja a babonás és minden hitelt felülmúló nagy szavakat. S minthogy nem rászedés s megusztatás czélzatából, hanem legbensőbb meggyőződésből regélnek, beszédük elveszti fulánkját s nem bánt, és a ki hallgatja, legfölebb mosolyog magában a tévedő hitén. A Wesselényi igazmondásáról tett állitásom igazolása érdekében e rövid kitérést nem tartottam feleslegesnek, még a tisztelt olvasó béketürésének koczkáztatásával sem: a mi ha csakugyan megtörtént volna, e czikkecske irója é-világi táblabírói bizalommal bocsánatot kér. Újfalvi Sándor.