Lázár Kálmán (szerk.): Természetbarátok és vadászok évkönyve. Pest, 1867. / Sz.Zs. 1446
Ujfalvy Sándor: Két férfiu
67 tal. Miután pedig e jeles szaklap, fájdalom, nem örvend oly elterjedésnek, mint azt érdemelné *), s miután lehetnek e könyvnek oly olvasói, a kiket az illető lap számára tett utasítás nem elégit ki, kivánom e ezikk kiegészitéseiil ez évkönyv terén is részben ismételni azt, a mit ott elmondottam volt Wesselényiről. Megkísértem Wesselényi Miklóst kisérni házi életében, gazdászata, lovászata s vadászata körül s napi foglalatosságai közt, apróra szemlélhetni a párja nélküli hazafit, emberbarátot, tevékeny férfit. Külföldi utazásaiból haza jővén, kiváló lényéhez mért hévvel fogott zsibói gazdasága kezeléséhez. Mint földmivelőt látjuk itt a férfiút, kit a történelem státusférfiaink sorába emelt. Magyar embernek eleitől óta sok baja is volt a göröngygyei, melyet hazája földének nevezett. Már az ősidőkben Isten tudja mi balsors elüzé az ősöket kelet földéről. A sorsnak e szigora mélyen sebezheté őket; pedig nem hinném, hogy az őshazában kincsek halmazát hagyták volna hátra. Nem hagytak ők ott semmit, mint a földet, mely a fenncsillogó menny kárpitjával a rajta zsibongó ember- és állatországgal s a száguldó folyamok által üditett növényzettel egybevetve — a föld egyszerű rögét oly nagyszerű forgalommá emeli ez egyszerű szóban : haza. Nézd a honszerző ősöket: borzasztó szablyájok élén a régi hon elvesztésének világfájdalma ül . . . ezért sujt oly kérlelhetetlenül. A férfiú erő nem sülyedett el a balsors súlya alatt, s kárpótolnia kelle magát a borzasztó vesztésért — s minden áron uj földet kellett szerezniük, hogy uj hazát épitsenek reá. És szerették ők az uj földet, nem a vándor népek lepke modorában, hanem a szent őrültség édes szerelmével; mely az uj birtok örömeit élvezni nem kivánja, de megtartására vérből iszik gazdag áldomást. A véráldomás megtermé gyümölcseit, s e nemzet évezred alatt a harcztól csak pihent, de nem nyugodt; mert szerette a szent földet és hazát Ezer év alatt megvénült a harczra — miként a világ — e nemzet is. Más világhatalmak álltak elő, más fegyverekkel kelle ellenök harczolni. Egyik uj világhatalom: a politica. Daliás cserfát képzelek a büszke lovagi kor méltó képének. Még büszkén daczol a cser századok viharával, midőn egy mérges repkény felkúszik derekára, s onnan a cser lombjai között alig észrevehetőleg átfúrja magát minden ágain, s midőn a daliás cser kidőlt, a rep*) Valóban sajnálandó, hogy ez oly ügyesen s annyi buzgalommal szerkesztett szaklap nem részesül nagyobb pártolásban. Szerk.
