Lázár Kálmán (szerk.): Természetbarátok és vadászok évkönyve. Pest, 1867. / Sz.Zs. 1446
Ujfalvy Sándor: Két férfiu
65 dők, kiknek nagy részét hasonlólag embereink terelik be a Biásini vívómester ritka jó tapintatu élénk iskolájába. S itt már akartak vagy nem, — körömszakadásáig kelle vivniok, mi közben a bámulat tárgya Vesselényi s Kendeffy, a kik e harczias gyakorlatban, főleg kitartásban, már rég tultettek a hajlékony olasz tanitón is. Ugy szólva nógatva figyelmeztetik a körültök lihedező sarjadékot, hogy csak akarat s kitartás, s idővel szintén ily tökélyre vihetik ők is. A nap hátralevő része alatt nemzeti ügy s a gazdászat napirenden lévő kérdései felett vitatkoztak a Casinoban: mi a fiatal fogékony keblekre jótevőleg hatott. Másnap a magyar-utczán végig ki a Sz. G-yörgy hegy felé jó pa ripákon vágtat 25—30 kopász. Elükén Yesselényi és Kendeffy. Ott angol falkár vár reájok 52 angolfaj rókakopóval. A minden sportok legnemesebbike, a lelket, testet egyiránt edző lovas kopászat fejti meg igazában a szenvedélyes vadászat rejtélyét .... „Fölkeresni az akadályokat és azokat legyőzni tudni" .... a melyre sehol sem nyilik oly tág tér s bő alkalom, mint jól begyakorlott kopó falka után kedvező szimaton s ruganyos paripán, nyaktörő hajlásokon reggeltől estvig kergetőzés s ugratások között. Nekem nem jutott a szerencse Anglia té rein futni, de olvastam s hallottam róla sokat. Es szabadjon kétkednem, hogy ott a sportsmannek annyi izmos akadályokkal kellessék megküzdeni, mint Kolozsvárnak a tekintő, harmat s hidegvölgy, és tarcsa részhatárain. A mely paripa itt egy egész őszi idényt jól kitart, azt bátran megvehetni: valamint a rajta ülő — respectabilis férfiúnak mondható. Hogy embereink kitürő szorgalmuknál fogva a vívást s úszást a tökély mily magas fokára vitték, ez itt máig is köztudomásu dolog, s nem lesz tán érdektelen, ha erre vonatkozólag egy pár jelenetet megemlítünk. Vesselényi az 1830-ki fürdői idény alatt Balaton-Füreden mulatott. Egy kies nap reggelén a fürdő vendégek már rég sétálgattak a savanyúkút körül, egyedül Vesselényi hiányzott közülök, mi feltűnően hatott a társaság tagjaira, annyival-inkább, minthogy ő a késedelmezőket a hosszasabb álomért élezésén szokta volt megróvni. Később megpillantanak Tihany felől a tó szinén valami homályos pontot lebegni. A távolságért egyelébb elszabadult csónaknak vélék, s csak jóval később bizonyosodának ineg : hogy úszó ember. Közeledvén pedig, egyszerre Vesselényi neve rivalgott minden ajkon. Mire a férfiak a partra sereglettek, a kiknek lelkes üdvözléseik közben sietve felöltözött, s azonnal vélök a hölgyek fényes körét kereste föl. A mi legjellemzőbb, több órai udvarias társalgása alatt a lankadság s megviseltség legkisebb jelét VADÁSZOK ÉVKÖNYVE. \
