Lázár Kálmán: A szabad természetből, Képek és vázlatok / Pest, Szent István Társulat, 1873. / Sz.Zs. 1689
IV. Az erdők dalosai.
46 IV. AZ EBDOK dalosai. sűrű, természetes lúgosába, hallgassuk kedvenczeink kardalát, s tekintsük kissé közelebbről magukat a kis művészeket is. Amott a sűrűből egy csalogány dala hangzik föl, s ha ovatosan közeledünk, megláthatjuk magát a művészt is egy kecses alkutásu, kissé hosszúlábú, áralakú csőrü barna madarat. Geniális szárnyasunk, igaz, hogy igénytelen külsejü, de finomabb tehetségei nagyon kifejlettek, mit első látásra elárul szép fényes szemeinek értelmes, sokat kifejező tekintete; daliásban pedig fölülmúl minden más madarat. A csalogány árnyas berkek- és lomberdőkben lakik, ha csak teheti, viz közelében. Vándormadár, s april végén jön hozzánk, vagy május elején, hogy jelen legyen a természet nagy ünnepén, mikor a föld arakoszorúval jelen meg, s augusztusban elhagy, mikor az ara, már mint anya tűnik föl virágok helyett, keblén gyümölcsökkel. Legszebb dalait a természet nászünnepén zengi el, és e dalok mindenike egy-egy költemény. »Ha értenők szavait, — mondja Bechstein, — meggyőződnénk afelől, hogy minden strófa, melyet elzeng, más-más érzelemnek ad kifejezést.« E sajátságos madár természete is eltér más szárnyasokétól. O az ellentétek madara. Magatartása gyakran komoly, méltóságteljes, s máskor játszi, gyermeteg. Lelkesülni tud, s ha szivének vágya nem teljesül, végtelen bánatossá lesz. Jóindulatu és vad: árva madárfiakat fölnevel, gonddal ápolva őket, s viszont egy csekélységért féktelen haragra lobban. Komoly, de a nevetségességig kíváncsi. Az