Lázár Kálmán: A szabad természetből, Képek és vázlatok / Pest, Szent István Társulat, 1873. / Sz.Zs. 1689

IV. Az erdők dalosai.

47 IV. AZ ERDŐK DALOSAI. emberhez bizalmasan közeledik, jelenlétében tartózkodás nélkül hallatja felséges énekét, de elvonulva a cserje sűrűjébe, láttatni nem engedi magát. Többen megkisérlék dallamait hangjegyezni: hiu kisérlet. Hallani kellőt, a mint elzokogja fájdalmát, majd fölcsattog az öröm hevében, s a kéj, a gyönyör, mely szivét dobogtatja, átrezg dalán ; vagy mikor dalversenyre kel a fajabelivel. Mit mondjak házi életéről? A költőkről s lángeszű művészekről állítják, hogy rosz családfők. Ez nem egészen találó a szárnyas művészre. Igaz, laza fészket rak, melyben 4—5 barna tojás található május közepén, s a liim nem sokat törődik fiaAal; de az anya megragadó gyöngédséggel gondozza azokat. Hanem a dal királya mellett ne feledkezzünk meg a többi kedves énekesről sem. Árnyas rejtekünkből körültekintve, bizonyosan még számos kis madarat fogunk látni, melyek nem rejtőznek a sürübe, hanem ágról-ágra röpködve, vidám dalaikkal gyönyörködtetnek. Ezek a poszáták (Grasmücke), kecses alkatú, kis, mozgékony állatok, kissé zömökebb testalkattal, mint a sugárnövésü csalogány, s rövidebb, vastagabb lábakkal. Hangjok nem oly erőteljes, mint amazé, dallamuk nem oly változatos; de behizelgő, kellemes. Ha az énekes-madarakat általában költőkhöz hasonlitjuk, ugy azok között ők a lyrai költők; vannak közöttük ömlengők, ábrándozok, de többnyire Berangerre emlékeztetnek: dalaikon a derültség melegitő sugara ömlik el. Ha virágokhoz hasonlítanám őket, a mező ezer apró mosolygó virá-