Lázár Kálmán: A szabad természetből, Képek és vázlatok / Pest, Szent István Társulat, 1873. / Sz.Zs. 1689
II. A tavasz egyik liirnöke
II. A TAVASZ EGYIK HIliKÖKE. 19 csap alá, s felkapva fejét, inyencz kedvtelésével csúsztat begyébe élő békát, mely kis ideig még ott eviczkél élő sirjában. Ez tán hozzátartozik a gourmanderiához. Az idő szép tiszta — a vadászat eredménydús, mert rövid idő alatt hat-hét békát nyelt el. De az nem elég. Tovább lépdel s egész nyugalommal nyel el egy vizi siklót (Ringelnatter), odább egy bíbicz jajveszékel, s ügyetlen aggodalmával figyelmessé teszi a gólyát fészkére : az azonnal odaléptet, s mitsem törődve a rácsapkodó bibiezre, elszedi tojásait. A szomszédos virágos rétről pacsirta száll föl, költői dalát csattogatva: talán épen családi örömeit énekli meg; de mit törődik ezzel a telhetetlen zsivány ! Fölkeresi fészkét s elszedi fiait. Rövid távolra ismét megáll, de most, mintha meglapult volna, fejét kétszer háromszor kapja föl, s mindannyiszor villámgyorsan csap alá, azután egy paizsóezot (Kreuzotter, Vipera Torva, Lenz) derékon fogva emel magasra, földhöz vágja, s mikor elalélt, még élve elnyeli. Ismét és ismét tovább halad, mig fiaira gondolva zsákmányával haza szárnyal. »Egykor oly jelenet tanuja voltam,« irja Simpson, »melynek látása föllázitja minden becsületes vadász szivét. Nyugati Poroszország lapályán utazva, zabföldön gólyát pillantottam meg, mely félig kiterjesztett szárnyaival csapkodva a vetést, onnan valamit kiűzni látszott. A szekeret megállitva, odafigyeltem. Nemsokára anyafoglyot vert föl onnan, melyet még röptelen fiai sipogva követtek. A fiak nagyobb része a szárnyas zsivány áldozataivá lettek 2*