Lázár Kálmán: A szabad természetből, Képek és vázlatok / Pest, Szent István Társulat, 1873. / Sz.Zs. 1689

X. Egy üldözött

116 X. EGY ÜLDÖZÖTT. kül, liogy annak ujjait legkevésbbé is megsértené, sőt gazdája szavára figyel, annak hivására előjön, megfogatni engedi magát általa és szívesen rejtőzik keblére, hol a melegséget érezve nagyon jól találja magát. És mégis félik, üldözik ez ártatlan állatot! Oka ennek már mondottakon kivül még az is, hogy mint a mérges kigyók is, fullánkszerü, kétágú hegyes nyelvvel bir, erről pedig a legtöbben azt hiszik, hogy ezzel sebez a kigyó, a mi azonban nem való, mivel a veszélyes fájok mérge agyarszerü fogaik alatt levő mirigyekben rejlik, melyekből a méreg harapás alkalmával nyomás által az üreges méregfogba ömlik s annak hajszálvékony csövén áthatolva, a sebzett vérébe vegyül. A kigyónál a nyelv, vagy lia ugy tetszik, fullánk, egészen más rendeltetéssel bir, az tapintóul szolgál annak, mint a rovarok csápjai. A kigyó szemei ugyanis erősen oldalvást fekiisznek, mi által képesittetik arra, hogy ugyanazon időben kétoldalvást jobbra és balra nézhessen, de képtelenné lesz a közvetlenül orra előtt levő tárgy látására. Ez okozza, miszerint egyenesen előre haladva nyelvét kiölti, gyorsan játszatja minden irányban, s ha valamibe ütközik, akkor mentében irányt változtat. Nyelvét ezenkívül szomjának oltásánál is használja; szükségesetében, [meleg nyári napokon azzal fogja fel a növényeken csüngő harmat- és vizcsöppeket. De e szerv feladata még ezzel nincs befejezve, mert az állat indulatainak kifejezőjeiil is szolgál; felbőszítve vagy zsákmány után leselkedve gyorsan kiölti, mintha tudná, hogy ez által rémíteni képes; elégiiltségét is.