Lázár Kálmán: A szabad természetből, Képek és vázlatok / Pest, Szent István Társulat, 1873. / Sz.Zs. 1689

X. Egy üldözött

112 X. EGY ÜLDÖZÖTT. hasznunkra szolgálnak, s viszont kárt okozókat védelmünk alá veszünk. Ugy vagyunk velők mint embertársainkkal; egyiket — ki talán legjobb barátunk — eltaszítjuk magunktól, s egy mást, ki vesztünkre törekszik, de nyájas képével behízelegni tudja magát, — magunkhoz ölelünk ; pedig az ilyen az igazi mérges kigyó, kit keblünkön melengetünk, és nem áz a csúszó szegény állat, melyet legyilkolunk. Az ókor több népe e tekintetben elfogulatlanabb volt, mint a tizenkilenczedik század sok mivelt fia. Azok jól ismerték azon állatokat, melyek hasznukra szolgáltak. — A kigyót, hol gonoszszellemként tüntetik fel, felruházva okosság-, ovatosságés ravaszsággal, hol annak ellentéteként, mint a babiloniak, görögök, rómaiak. Herodot egy vipera-fajról emlékezik, melyet az egyptomiak istenitettek, egy más kigyót pedig világszellemként tiszteltek s bronz-szobrát házaknál tartották. Etrusk edényeken Hygea-istennő képét gyakran találjuk kigyót etetve. Pompejiben több falfestvényt leltek, melyek alácsüngő kígyókat tüntettek fel, mint házi istenek jelvényeit. A római meleg, fürdőknél levő Eskulaptemplomokban pedig nagy gonddal tartották a sárgás siklót (coluber flavescens). A mexikói régi emlékeken is gyakran láthatni a kigyók képét. Ott egyébiránt a papok nagy tiszteletben részeltették, templomokban óriás kígyókat tartottak s azoknak gyermekeket áldoztak.