Lázár Kálmán: Hasznos és kártékony állatainkról. 1. r., Emlősök, madarak, hüllők / Budapest, Szent István Társulat, 1874. / Sz.Zs. 1471

Az emlősök

(3 EMLŐSÖK. kora óta egyebet nem hallott rémes meséknél, és e meséket nem igazolták-e felfogása szerint maguk e csodás állatok, melyek hite szerint sem emlősök, sem madarak *), melyek gonosz lelkekként kerülve Isten fényes napját, csak éjjel bújnak elő sötét rejtekeikből, űzni titokszerű, rémes kalandjaikat! Oh igen ! Csakugyan rémes, gyilkos kalandokat űznek szakadatlanul, fáradságot nem ismerve cstalkonytól kezdve hajnalig, s alig múlik el perez, melyben áldozatukká nem lesz egy — élet. Az igaz, hogy rémesek emez éji rabló röpkedések a rova rokra nézve

: de annál haszonhajtóbbak a mezei gazdának és erdőtulajdonosnak, a kik számára épen az idézne elö rémes következményt, ha a denevérek elmulasztanák rendeltetésűk teljesítését. Az emberi erő elbénúlna eme parány-állatok összegyűjtésében, a madaraknak is más kártékony állatok pusztítása esik szerepkörükbe, pedig épen a denevérek által pusztított éji kis rovarok között van számtalan olyan, mely vetéseinket tönkretenni képes. Ki szenved tehát legtöbb kárt, ha a megrögzött előítéleteknek hódolva ez állatokat pusztítja? Nem-e maga a mezei gazda, ki dús termést igérő vetéseit feldúltan látva, e jelenségben nem dőreségének következményét ismeri föl, hanem sóhajtva mondja: »Ez Isten csapása!« Mintha bizony a Mindenhatónak kedve telnék abban, hogy egy, vagy más vidéket nyomorba döntsön. Csapás, igaz, a mely az ilyen gazdákat éri; de *) Még ezelőtt 50—60 évvel természetrajzi munkákban is az emlősök és madarak közé helyezték azokat a végtag iáik közötti röphártya miatt.