Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

November

87 ötlik fel; elbizakodott, félbolond egyének azonban gyakran akadnak közöttük is, ép úgy mint az emberek között; hanem ezek a legidegesebb, legszenvedélyesebb természetűek közül valók, aminők a sasok (és kiválóan a szirti sas), héják és karvalyok között nem is nagyon ritkán akadnak. A halászsas néha akkora halakat megtámad, melyek súly és erő tekintetében többszörösen fölülmúlják őt. Példákat tudnék felhozni, hogy a szirti sas erős szarvasbikát és sörtevadat támadott meg. A hetvenes évek elején Szeged mellett a Tiszából egy rendkívüli nagyságú pontyot fogtak ki. melynek hátán, a húsba egészen belenőtt karmokkal, egv halászsas csontvázroncsa függött, melyet, mint a maga nemében igazán érdekes unikumot. Csíkos halászmester mutatott be nekem és többb érdeklődőnek. Igen valószínű, hogy e csontváz szintén valamely elbizakodott, erejét s képességét túlbecsülő egyéné lehetett, melyet aztán támadásakor az erős nagyhal magával a víz alá lerántott s ekkép befulladt. — Ehhez hasonló, szinte a félőrültséggel határos elbizakodottságot kiválóan a nemzési időszak alatt figyelhetni meg egyes példányoknál, amidőn ugyanis az anélkül is ideges ragadozó fajok ingerültsége a legmagasabb pontig fokozódik és néha oly mérvben hatványozódott mértékben, hogy a madár megőrül bele. — Különben — eltekintve az imént tárgyalt kivételes esetektől, — általában el lehet mondani, hogy különösen az öreg, kitanult orvmadarak igen óvatosak és előrelátók s ravaszság tekintetében sokszor a legpraktikusabb rókán is túltesznek. Nem egy könnyen engedik magukat ugyanazon módon kétszer rászedni, vagy tévútra vezetni a prédától vagy ellenüktől s az egyszer tapasztalt veszélyt ügyesen kikerülni tudják. Általában a tett tapasztalatokat mindig hasznukra tudják fordítani és nagyítás nélkül való ténynek állítható, hogy mindegyik mielőtt tesz: tervez, számít, következtet, meghányja-veti előbb a dolgot, szóval gondolkodik és azután igen öntudatosan cselekszik. Említésre méltó, hogy a nagy és hatalmas erejű sasfajoknak. kivált az igen vén, monogamiában nem élő s elvonult életet folytató példányoknak: saját birtokolt vadászterületük van. hol a teljhatalmú vadászúr szerepét vive, semmiféle idegen betolakodást meg nem tűrnek: párharczot, még pedig nem ritkán élet-halálra szóló elkeseredett viaskodásokat vívnak a betolakodó kalandorokkal s győzelem esetében kiűzik a szárnyas orwadászt féltékenyen őrzött revierjükből, — ellenkező esetben azonban ők lesznek a menekülő, kiűzött felek. Gyakran megesik, hogy a párbajozók (legtöbbször hasonfajúak) közül az egyik, de sőt néha mind a két fél is halva marad a csatatéren. — A nappali orvmadarak közös tulajdonsága fölibe kerekedni a kiszemelt prédának, mielőtt arra lecsapnának és pedig úgy a földön létezőknek, mint a repülő madaraknak is, mert csak felülről lefelé, illetve alácsapva képesek áldozatukat megragadni, még azok a fajok is, melyek kizárólag csak repülő madarakra vadásznak, vagyis amelyek csakis röptében képesek a szárnyasokat megkaparítani; mert vannak ilyenek is, például a sólymok nagyobb része; és viszont léteznek oly fajok, melyek kizárólag a földön való prédaszerzésre utalvák és a repülőkkel szemben teljesen tehetetlenek. Támadási módjuk sem egyforma. Némely faj ugyanis a földön ülő, valamint a légben mozgó állatok ellen való akcziójuknál egészen különleges eljárást követnek, míg más fajok más, és ismét mások megint másféle jellemző módot hasz-