Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
November
86 azok a fajok, melyeknek birtokolt vadászati térkörük van, hol nemcsak más rokonfajú madarat nem, de sőt a saját ivadékaikat sem tűrik meg — ha már teljes önállóságra képesek. — Minél idősebb az egyed, annál magasabb fokán áll a prédaszerzési képességnek s annál nagyobb az e tekintetben való gyakorlata; szóval a ragadozási képesség az életkorhoz viszonylik. A teljesen elaggott, felette magas életkort elért egyedeknél azonban szellemi életükkel együtt tevékenységi képességük is lazul, fogy, végre fizikai erejük teljes kimerültével képtelenek lesznek életük fentartására és nyomorultul vesznek el. így például a hatalmas sasmadár: „a lég réme", elvénülve megszűnik a szőrmés és tollas vadfélék ostora lenni; proletárrá, tücsök, sáska és egérkergetővé, lesijágerré lesz és teng keser/ vesen, míg a halál meg nem szabadítja szomorú, megunt életétől. Es sajátságos az, hogy az ily el vénhedt egyének mily keveset gondolnak életük és szabadságukkal. Nem egy példa van arra ugyanis, hogy egyes elaggodt sasok, keselyűk, védekezés és a legcsekélyebb menekülési kísérlet nélkül engedték magukat elfogni. A „Vadász-lap" is említ egy hasonló esetet, mely szerint egy igen idős szirti sast (Aquila crysaetus) egy rendkívüli magas fa tetején fogtak meg, mely egészen nyugodtan, még szárnyát sem lebbentve, várta be a fára kúszó munkás közeledését. Megfogatásakor is a legnyugodtabban viselé magát s épen semmi félelmet vagy menekülési hajlamot nem mutatott, mintha tökéletes szellemi és fizikai tompultság vett volna rajta erőt, csak merev és büszke tekintetű szemei villogtak félelmes tűzzel. — Ám a fiatal sasok és egyéb ragadozó fajok annál óvatosabbak; a prédaszerzésnél azonban gyakran minden óvatosságot mellőzve, vakmerő könynyelműséggel, helyesebben mondva teljes gyakorlatlansággal rohannak a biztos r veszedelembe. így megesik, hogy egy-egy ostobább vércse-fiók a kQtló és a többi tyúkok közvetlen közelében szedegető kis csibék közé csap le, bizonyos vesztére, mert az éber kotló menthetetlenül kivégezi. Sok tanulatlan fiatal kánya (Milvus) is részesül hasonló sorsban. — Az öreg, tapasztalt, gyakorlati ügyességük s erejük öntudatában levő szárnyas ragadozók azonban soha sem rohannak neki vaktában a prédának, hanem meggondolva, körültekintő óvatossággal, e mellett azonban dönthetetlen erélylyel intézik támadásaikat. Ezen általános szokástól csakis a legnagyobb kényszerítő körülmény: az éhség téríti el őket, midőn például a héja teljesen kinőtt (öreg) ludat, (mely aztán derekasan elbánik vele) vagy egyéb, nálánál sokkal nagyobb és erősebb állatokat támad meg; vagy midőn a még tudatlan fiatal kánya nagy öreg tyúkra csap le, mely aztán ijedtében neki iramodva, jól meglovagoltatja, beviszi az istállóba a hátán, ahol az összesereglett baromfiak menthetetlenül agyonvagdalják, vagy a kakas bánik el vele. — Van ezenkívül még egy rendkívüli simptoma, minek hatása alatt az orvmadár valóban bolond dolgok elkövetésére képes s ez az őrültség*; e jelenség azonban ritkán * A harminczas években Svájczban történt, hogy egy örült állapotban levő szirti sas egy nagy házi sertést támadott meg, majd pedig az azt védelmező embernek rohant neki. — Nilsson svéd ornithologus is hoz fel egy őrültségi esetet: egy lapponiai bagoly (Strix Japponica) őrült állapotban egy a réten ároktisztítással foglalkozó munkást megrohant és minden módon igyekezett hátába kapaszkodni.
